Cora Schumachert már egy bokszolóval hozták össze

Ralf Cora Schumacher
Cora Schumacher viccelődik
Vágólapra másolva!
Egy profi nehézsúlyú bokszoló oldalán vígasztalódhat Cora Schumacher. Legalábbis ezt sejteti a Bild német bulvárlap. Az érintett sportoló tagad, pontosabban magánügynek mondja a kialakult helyzetet.
Vágólapra másolva!

Egyre többször látják a válófélben lévő Cora Schumachert a profi ökölvívő Manuel Charr-ral találkozni. A Bild megkérdezte az sportolót, hogy most járnak-e egymással. A választ többféleképpen lehet értelmezni.

Először meg kell várni, hogy mi lesz közöttük. Ez az ő privát ügyük. Egyébként is most az edzéseimre figyelek, hiszen október végén Moszkvában bokszolok - mondta az újságnak a Libanonban született, szír származású, de már németnek számító sportember.

Manuel Charr Forrás: AFP/Ria Novosti/Anton Denisov

Cora és Ralf Schumacher válása most mindent tarol a német bulvárlapokban. Azt találgatják, hogy mennyi pénzt követel az asszony. Kiszámolták, hogy a korábbi Forma 1-es pilóta, Ralf kb. 100 millió eurót (31 milliárd forint) keresett pályafutása alatt. Ennek alapján 5 millió euróra volna jogosult Cora, de ő többet akar kapni.