Lemond az amerikai igazságügy-miniszter

Vágólapra másolva!
Lemond az amerikai igazságügy-miniszter – jelentette csütörtökön a tárcára hivatkozva az NPR közszolgálati rádió. Lemondásának okát nem közölték.
Vágólapra másolva!

A miniszter távozását hivatalosan Barack Obama elnök jelenti be csütörtökön egy későbbi időpontban.

Eric Holder, az amerikai kormány legliberálisabbnak tartott tagja, hivatalában marad mindaddig, amíg utódját kinevezik, és megerősítik.

Ő az első afroamerikai, akiből igazságügy-miniszter lett. Közel hat évig volt ezen a poszton, ezzel a negyedik leghosszabb ideig szolgáló igazságügy-miniszter.

A minisztérium szerint Holder egyórás fehér házi beszélgetés során közölte Barack Obamával lemondási szándékát szeptember elején.