Egyre több az ámokfutó és az áldozat

Vágólapra másolva!
2000 és 2013 között 160 ember rendezett ámokfutást az Egyesült Államokban – derült ki az FBI friss tanulmányából.
Vágólapra másolva!

Folyamatosan nő az Egyesült Államokban az ámokfutások és a válogatás nélküli lövöldözések áldozatainak a száma. Az FBI friss tanulmánya szerint 2000 és 2006 között évente átlagosan 6,4 ilyen eset történt, azóta viszont ez a szám 16,4-re emelkedett.

A tizenhárom év alatt összesen 160 „aktív lövöldözéses” esetet jegyeztek fel. „Aktív lövöldözőknek” az FBI azokat nevezi, akik „aktívan részt vesznek lakott területeken emberek megölésében, illetve a gyilkolás a céljuk” – idézte a The Wall Street Journal a tanulmányt.

Gyorsan véget érnek

A vizsgált időszak alatt 486 ember esett ámokfutás áldozatául, és 557-en sebesültek meg. Érdekes módon az ilyen lövöldözések gyakran nem tartanak két percig sem, és kétharmaduk véget is ér, mire a rendőrök a helyszínre érkeznek.

„Sok ámokfutót súlyos valós vagy vélt személyes sérelem ért, és az egyetlen megoldást abban látják, hogy erőszakos tettet hajtanak végre egy személy vagy intézmény ellen” – magyarázza Andre Simmons, az FBI viselkedéselemzője.