Háromezer motoros kérte számon a lincselést

Vágólapra másolva!
Több mint háromezer motoros tartott felvonulást szombaton Kézdiszentléleken, ahol augusztusban egy szovátai motoros életét vesztette. A motorosok azért mentek a településre, mert elégedetlenek a baleset körülményeit vizsgáló hatóságok munkájával. Szerintük ugyanis társuk lincselés áldozata lett. A megyei rendőrkapitány azonban cáfolta a híreszteléseket. 
Vágólapra másolva!

Motorosok: meglincselték a társunkat

Augusztus 10-én, egy 37 éves szovátai férfi egy - az úton szabálytalanul átkelő - 11 éves kislány elgázolását akarta elkerülni. Miközben kikerülte, elesett a motorjával. A kislány rokonsága feldühödött és megkéselt egy másik motorost, aki éppen a balesetet szenvedett társa segítségére sietett.

A romániai motoros fórumokon elterjedt az a hír, hogy a járgányával felbukott férfi nem a sérüléseibe halt bele, hanem lincselés áldozata lett.

Rendőrkapitány: sérüléseibe halt bele a férfi

A Székelyhon portál közlése szerint Ion Popa Kovászna megyei rendőrkapitány azt mondta, hogy a részletes törvényszéki orvosi jelentés arra utal, hogy S. Attilát esése során kemény tárgynak ütközve érte halálos sérülés. Halálát fulladás okozta, amit belső vérzés váltott ki.

A rendőrparancsnok elmondta, az esetet vizsgáló kézdivásárhelyi ügyész vélhetően azért nem adta vissza a motoros bukósisakját a családnak, mert szüksége lesz rá a bizonyítási eljárásban.

A rendőrkapitány szerint a balesetben vétlen, megkéselt motoros élete veszélyben forgott, ezért gyilkossági kísérlet gyanújával vizsgálják a késelés gyanúsítottját, aki előzetes letartóztatásban várja a bírósági tárgyalást.

Elmenekültek a romák

Kézdiszentléleken több megemlékezést is tartottak motorosok. Szombaton több mint háromezer romániai motoros vonult a baleset helyszínére. Vezetőik kijelentették, elégedetlenek a kézdiszentléleki baleset és önbíráskodás körülményeit vizsgáló nyomozás ütemével. A megemlékezések idejére elmenekült a településről a roma közösség, mert veszélyeztetve érezte magát.