Ismét a Vatikánt fenyegetik a dzsihadisták

Vágólapra másolva!
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a római Szent Péter téren és a Vatikán környékén azt követően, hogy az olasz titkosszolgálat merénylet veszélyét jelezte az Iszlám Állam részéről.
Vágólapra másolva!

A Corriere della Sera olasz napilap információi szerint a biztonsági szint megemelését az olasz hatóságok két arab férfi lehallgatott telefonbeszélgetését követően rendelték el.

Az olasz titkosszolgálat csupán annyit hozott nyilvánosságra, hogy a két férfi – akik közül az egyik nyolc hónappal ezelőtt még Olaszországban tartózkodott – telefonon beszélt egymással, és „demonstratív akciót” említettek a Vatikánban.

Elvegyülnek a turisták között

A biztonsági intézkedéseket szerdától erősítették meg, amikor a Szent Péter téren Ferenc pápa általános audienciát tartott több tízezer ember részvételével.

Szigorították a Szent Péter térre belépők ellenőrzését, amelyet a tér oszlopai között felállított fémdetektorokkal is végeznek. Növelték a téren nappal és éjszaka is járőröző olasz csendőrök és rendőrök számát.

Az egyenruhások mellett emelték a biztonságot civilben felügyelő olasz rendőrök számát, akik elvegyülnek a hívők és turisták csoportjai között.

A pápa nem változtat a szokásain

A Vatikánvároshoz tartozó, de Olaszországgal határos Szent Péter tér területére belépők ellenőrzése az olasz hatóságok feladata, amiként a Vatikánt övező olasz terület felügyelete is.

Federico Lombardi szentszéki szóvivő szerint a Vatikánba nem érkezett rendkívüli fenyegetés, és Ferenc pápa sem változtatott eddigi szokásain. A Corriere ugyanakkor arra emlékeztetett, hogy az egyházfő vasárnap Albániába, november végén Törökországba látogat, ahol szintén kiemelt figyelem kíséri a biztonságát.