Vizsgálatot követel a Tóásó-ügy ír áldozatának anyja

Vágólapra másolva!
Nemzetközi vizsgálatot kért fia halálának körülményeiről a magyar sajtóban Tóásó-ügyként ismert bolíviai terroristaügy ír áldozatának, Michael Dwyernek az édesanyja.
Vágólapra másolva!

Caroline Dwyer lánya kíséretében Bolíviában tartózkodik, és fia halálának helyszínén, Santa Cruzban tett nyilatkozatot a sajtónak helyi idő szerint csütörtökön.

Azt mondta, azért utazott a dél-amerikai országba, hogy kiderítse az igazságot Michael haláláról.
A bolíviai kommandósok 2009. április 16-án, a Santa Cruz-i Las Américas szállodában ütöttek rajta egy feltételezett terrorcsoporton, amely állítólag Evo Morales elnök meggyilkolására készült, és az ország erőszakos kettészakítását készítette elő. Az akcióban életét vesztette a bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardo, az erdélyi magyar Magyarosi Árpád és Michael Dwyer. A hatóságok őrizetbe vették a két túlélőt, a magyar és román állampolgársággal rendelkező Tóásó Elődöt és a bolíviai-horvát kettős állampolgár Mario Tadicot. Ők az ügy további 37 vádlottjával együtt azóta is vizsgálati fogságban vannak, perük még mindig folyamatban van.

Nem érdekelte a politika

Caroline Dwyer most egyebek között azt mondta, hogy fia egy tanfolyamra utazott Bolíviába, és az ottani politika egyáltalán nem érdekelte.Kijelentette, a kormány képviselőivel találkozva bizonyítékokat terjesztett elő arra, hogy fiát nem lövöldözés közben érte halálos golyó, hanem egyszerűen kivégezték, miközben nem is tanúsított ellenállást. Emlékeztetett arra, hogy ezt a holttesten Írországban végzett törvényszéki orvosi vizsgálat megerősítette.

Nemzetközi vizsgálatot szeretne

Carolina Dwyer elmondta, azt kérte a kormánytól, járuljon hozzá, hogy az ügyben nemzetközi vizsgálatot folytassanak le. Azt a választ kapta, hogy a helyi hatóságok más vizsgálatok megállapításait is figyelembe tudják venni, de csak azután, hogy az ötödik éve folyó bolíviai per befejeződik - tette hozzá.
Santa Cruzban Caroline Dwyer részt vett a per egyik meghallgatásán, és találkozott Tóásó Előddel, valamint Mario Tadiccsal is.