A franciák és a németek is elítélik az újabb kivégzést

Harmadik túszát is lefejezte az Iszlám Állam
Vágólapra másolva!
Csak elszántabbá teszi a harmadik túsz lefejezése az Iszlám állam elleni országok koalícióját.
Vágólapra másolva!

David Cameron brit miniszterelnök és Barack Obama amerikai elnök után a francia államfői hivatal is közleményben ítélte el, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet lefejezte egy brit foglyát - ez volt a harmadik kivégzés egy hónapon belül.

Harmadik túszát is lefejezte az Iszlám Állam Forrás: AFP

David Haines megölését "aljas gyilkosságnak" nevezte François Hollande hivatalának közleménye, amely szerint az újabb eset ismételten bizonyítja, mennyire fontos, hogy "a nemzetközi közösség szembeszálljon az Iszlám Állammal, amely nem más, mint a hitványság és az elvetemültség szervezete".

A kivégzést Angela Merkel német kancellár és Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter is elítélte, barbár tettnek nevezve azt. "Ahol az Iszlám Állam uralkodik, ott gyilkolnak, erőszakolnak, gyújtogatnak. A nemzetközi közösségnek fel kell vennie a harcot a térségét, és minket is fenyegető szervezet ellen" - írták.