Nehéz lesz így harcolni az Iszlám Állam ellen

Vágólapra másolva!
Az iraki miniszterelnök utasította a dzsihadista fegyceresekkel harcoló hadsereget, hogy hagyjon fel a lázadók kezén lévő lakott területek bombázásával és lövetésével, megkímélendő az "ártatlan áldozatok" életét. Ezt Hajder el-Abádi maga jelentette be szombati sajtóértekezletén.
Vágólapra másolva!

"Két nappal ezelőtt adtam ezt az utasítást, mert nem akarunk több ártatlan áldozatot az Iszlám Állam (IÁ) által ellenőrzött területeken" - mondta.

A kormányfő megvádolta az IÁ fegyvereseit azzal, hogy élő pajzsként használják a lakosságot a hadsereg előrenyomulásának akadályozására. Fogadkozott, hogy ennek ellenére a hadsereg folytatja hadműveleteit az al-Kaida terrorhálózattól elszakadt szervezet ellen, amely júniusi offenzívájában nagy területeket foglalt el Irak északi és nyugati részén.

A hadsereg civileket nem kímélő taktikája már régóta felháborítja az ország szunnita kisebbségét, emiatt sokan felszabadítóként fogadják az IÁ fegyvereseit. A nemzetközi közösség pedig egyre jobban sürgeti a síita politikusok vezette kormányt, hogy jó kapcsolatot építsen ki a szunnitákkal és a kurdokkal is a szélsőségesek elleni egységes front kialakítása érdekében.