Durva dolgokat meséltek a lefejezett James Foley szülei

Diane and John Foley, parents of journalilst James Foley, sit for a portrait at their home during an interview August 24, 2014, in Rochester, New Hampshire. A memorial service will be held later August 24 for Foley, a US journalist beheaded by Islamic Sta
Diane és John Foley
Vágólapra másolva!
Többször is bírósági eljárást helyezett kilátásba az amerikai kormány a terroristák által később lefejezett újságíró, James Foley szüleivel szemben arra az esetre, ha megpróbálták összeszedni a váltságdíjat, mert azt tiltja a törvény - jelentette a CNN és a Fox News.
Vágólapra másolva!

Mindkét hírtelevízió meginterjúvolta a szülőket, akik az állították, úgy érezték, hogy Washington számára csak "bosszúságot" okozott a fiuk kiszabadítása, mert az nem szolgált "stratégiai érdekeket". Az anya, Diane Foley elmondása szerint hivatalos személyek figyelmeztették a családot, hogy ne forduljanak a médiához, és leszögezték, hogy az újságíró érdekében a kormány nem hajthat majd végre sem fogolycserét, sem fegyveres akciót. A család a saját útját járva próbálta meg kiszabadítani James Foleyt, de nem járt sikerrel.

Másképp emlékszik a kormány

Foley és egy másik amerikai újságíró, Steven Sotloff lefejezése megdöbbenést okozott az amerikai társadalomban és az addig az újabb külföldi katonai beavatkozástól elzárkózó közvélemény elmozdult az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni légicsapások támogatásának irányába. Tragédiájukat Barack Obama elnök is felemlegette az IÁ felszámolásnak stratégiáját ismertetető szerdai televíziós beszédében.
Susan Rice, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója az elmondottakra reagálva a CNN-nek pénteken kijelentette, hogy a család bámulatosan dolgozott James Foley kiszabadításáért. Kijelentette, hogy az amerikai kormány munkatársai keményen együttműködtek velük ebben az ügyben és megpróbálták kifejezni támogatásukat.

Diane és John Foley Forrás: AFP/Dominick Reuter

Megpróbálták kiszabadítani

Rice szerint a nyár folyamán több száz amerikai vett részt valamilyen formában abban a "jól végrehajtott" katonai akcióban, amely során Szíriában megpróbálták kiszabadítani Foleyt és több más amerikai túszt.
Diane Foley szerint a mentőakciót nagyon későn hajtották végre, mert szerinte már egy éve tudni lehetett, hogy pontosan hol tartják fogva a fiát, és kijelentette: imádkozik azért, hogy a kormány a jövőben ne kövesse el ugyanazokat a hibákat, mint a fia esetében. Az anya szerint a több mint másfél éves túszdráma folyamán a család gyakran többet tudott, mint a hatóságok emberei.

Elvből nem fizetnek

A család egyébként a tragédiát követően létrehozta a James W. Foley Öröksége Alapítványt, amelynek célja, hogy támogassa az amerikai túszok hozzátartozóit, a háborús övezetben dolgozó amerikai újságírókat és a városi fiatalok oktatását.

Az amerikai és a brit kormány elvből nem fizet túszok szabadon bocsátásáért, mert álláspontja szerint az emberrablók követeléseinek kielégítése további emberek elrablására ösztönzi őket.