Megkétszereződött a fertőzöttek száma

Vágólapra másolva!
Néhány napon belül megkétszereződött az Ebola-vírussal fertőzött betegek száma a Kongói Demokratikus Köztársaságban, ahol eddig összesen 62 esetet regisztráltak - közölte csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet.
Vágólapra másolva!

Egy másik ebola

A közép-afrikai Kongói Demokratikus Köztársaságban, amely viszonylag távol található a jelenlegi Ebola-járvány gócpontjának számító Nyugat-Afrikától, a vérzéses láz eddig 35 halálos áldozatot szedett. Szakértők szerint az országban nem a nyugat-afrikai térségből ismert kórokozó, hanem

és a járvány csupán egy kisebb, a külvilágtól relatíve elzárt térséget érint.
Az Ebola-járvány által leginkább sújtott Libéria tisztségviselői csütörtökön azt mondták, már annyian mutatják a vérzéses láz tüneteit, hogy legalább ezer kórházi ágyra van szükségük az elkülönített osztályokon. A WHO megerősítette, hogy a nyugat-afrikai ország fővárosában, Monroviában mindössze 240 kórházi fekvőhely áll az orvosok rendelkezésére, további 260-at hamarosan üzembe helyezhetnek, ez azonban a szükségesnek még így is csupán a fele.

Gyors iramban

A WHO legfrissebb adatai szerint Nyugat-Afrikában szeptember hatodikáig mintegy 2300-ra nőtt az Ebola-járvány halálos áldozatainak száma. Összesen 4293-an fertőződtek meg a vírussal. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy miközben a járvány március óta terjed az érintett országokban - Guineában, Sierra Leonéban és Libériában -, a megbetegedések mintegy fele az elmúlt három hétben történt.

Ez a legsúlyosabb Ebola-járvány a vírus csaknem negyven évvel ezelőtti megjelenése óta. A járvány vérrel és más testnedvvel terjed. A betegség tünetei közé tartozik egyebek közt a hirtelen felszökő láz, a hasmenés, a hányás és bizonyos esetekben a belső vérzés. A vírus hatására összeomlik a szervezet véralvasztó képessége, fellép az elvérzés veszélye, majd a betegség végzetessé válik. Az Ebola-vírust a Kongó egyik mellékfolyója után nevezték el, ahol a kórokozót 1976-ban felfedezték.