9/11: Amerika teljes készültségben

Vágólapra másolva!
Noha az amerikai belbiztonsági minisztériumnak nincs tudomása konkrét terrorfenyegetésről, az Egyesült Államok biztonsági szolgálatai a korábbi évekhez hasonlóan most is fokozott készültségben várják a 2001. szeptember 11-i terrortámadások évfordulóját.
Vágólapra másolva!

Az amerikai hatóságok tudatában vannak annak, hogy az iszlamista terrorszervezetek - amint azt a bengázi amerikai képviselet ellen két éve elkövetett támadás is bizonyította - szimbolikus és propagandisztikus jelentőséget tulajdonítanak szeptember 11-nek.

Még mindig az al-Kaida

Amerikai biztonsági szakértők szerint a dzsihadista terrorcsoportok közül az Egyesült Államok területére nézve az Arab-félszigeten működő al-Kaida-szervezet jelenti a legnagyobb potenciális veszélyt.


Idén a Szíriában és az Irakban jelentős területeket uralma alá hajtó, magát Iszlám Államként tituláló szélsőséges csoport előretörése áll az aggodalmak középpontjában, különösen azután, hogy annak tagjai nemrég fejeztek le két amerikai újságírót. Az Egyesült Államok és más nyugati országokat különösen az nyugtalanítja, hogy az Iszlám Állam soraiban számos állampolgáruk harcol.

Az Iszlám Állam mellett amerikai célpontok elleni támadásokkal fenyegetőzött az as-Shabab szomáliai dzsihadista szervezet is, amelynek vezérével nemrég amerikai dróncsapás végzett. A nyugati és arab titkosszolgálatoknál nyugtalanságot keltett az is, hogy a tripoli repülőtér elfoglalása nyomán utasszállító repülőgépek kerültek líbiai iszlamista milíciák kezére.

Valódi veszély

"A jó hír országunk számára szerintem az, hogy 13 év után jelentősen javítottunk a nemzet azon képességén, hogy felfedezze és meghiúsítsa a külföldi terrorista összeesküvéseket, mielőtt azok elérhetnék hazánkat. Itthon a szövetségi bűnüldöző szervek újból és újból kiváló munkát végeznek azzal, hogy számos személyt már azelőtt azonosítnak, lenyomoznak, letartóztatnak és bíróság elé állítnak, mielőtt még terrorcselekményt követnének el"- mondta Jeh Johnson, a 13 évvel ezelőtt végrehajtott terrortámadások nyomán létrehozott belbiztonsági minisztérium vezetője. "A rossz hír az, hogy

" - tette hozzá.