Magyar nyelvi képzés indult egy azeri egyetemen

Vágólapra másolva!
Megnyílt a magyar nyelvi egység az Azerbajdzsáni Nyelvtudományi Egyetemen, az esemény alkalmából Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára azt mondta: a két ország együttműködésének újabb lendületet ad az intézmény megnyitása Bakuban. 
Vágólapra másolva!

Több mint egyéves előkészítő munka eredményeként idén szeptembertől az Azerbajdzsáni Nyelvtudományi Egyetemen Dallos Edina lektor vezetésével megnyílt a magyar nyelvi képzés. A magyar lektor már megérkezett Bakuba, az egyetemen az oktatás szeptember 15-én kezdődik. A magyar nyelvi kurzus iránt mind a diákok, mind a helyi sajtó részéről nagy az érdeklődés.

Szijjártó Péter államtitkár, a magyar-azeri gazdasági vegyes bizottság társelnöke elmondta: a keletinyitás-stratégia egyik sikerpontja, hogy a két ország közötti kétoldalú kereskedelmi és kulturális kapcsolatok sokkal intenzívebbé váltak.

A magyar export 2013-ban 67,1 millió dollárt tett ki, ami 38 százalékos növekedést jelent a 2012-es egész éves adatokhoz képest, míg az idei év első felében dollárban mérve 13 százalékkal növekedett a kivitel az előző év azonos időszakához képest.

Az is beigazolódott, hogy a két ország gazdasági kapcsolatai hosszú távon akkor működnek jól, ha azokat jól megalapozzák az emberek közötti kapcsolatok, ezért a nyelvoktatásnak kiemelt jelentősége van, és a két ország együttműködésének újabb lendületet ad a magyar képzés az azeri fővárosban - közölte Szijjártó Péter.

A világ több egyetemén is működnek magyar szakok, lektorátusok. Az egyes egyetemek önállóan is köthettek intézményközi megállapodásokat, a Balassi Intézet pedig az alábbi helyszínekre delegált vendégoktatókat:

Ausztria

Bécs

Azerbajdzsán

Baku

Belorusz

Minszk

Bulgária

Szófia

Bulgária

Sumen

Csehország

Prága

Egyiptom

Kairó

Észtország

Tartu

Franciaország

Párizs (INALCO)

Franciaország

Lille

Franciaország

Strasbourg

Horvátország

Zágráb

Horvátország

Eszék

Kína

Peking

Lengyelország

Varsó

Lengyelország

Krakkó

Lengyelország

Poznan

Macedónia

Szkopje

Olaszország

Padova

Oroszország

Izsevszk

Oroszország

Moszkva

Oroszország

Szentpétervár

Románia

Bukarest

Románia

Marosvásárhely

Románia

Kolozsvár

Szerbia

Belgrád

Szlovákia

Pozsony

Szlovákia

Nyitra

Szlovákia

Besztercebánya

Szlovákia

Eperjes

Szlovénia

Maribor

Szlovénia

Ljubljana

Törökország

Ankara

Jelenleg szünetel a Balassi Intézet kapcsolata a Bordeaux-i és a Sorbonne Egyetemmel, valamint az amerikai New Brunswick egyetemmel.