Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A Walesben zajló NATO-csúcs alaposan felpörgette az orosz–ukrán (nyilatkozat)háborút. Hogy csak az elmúlt napok legemlékezetesebb momentumait említsük: Vlagyimir Putyin állítólag Kijev elfoglalását emlegette az Európai Bizottság leköszönő elnökének, előtte pedig Új-Oroszországként utalt a kelet-ukrajnai „népköztársaságokra” – utóbb a Kreml mindkettőt magyarázni kényszerült. Kijev később közölte, hogy tartós fegyvernyugvásról állapodott meg az oroszokkal – erre gyors cáfolat érkezett Moszkvából –, egy nappal később pedig már az orosz elnök hirdette meg hétpontos béketervét. Ennek kapcsán viszont Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök igyekezett demonstrálni, hogy átlát a szitán.
Sőt, egy könnyed vádaskodás erejéig még Magyarország is belekeveredett a játszmába. Mindezt Petro Porosenko ukrán államfő koronázta meg, amikor (már a NATO-csúcson szerzett tapasztalataira támaszkodva) meglebegtette a tűzszünet lehetőségét.
Nem tudni, hogy bekövetkezik-e a Kijev által még április 15-én indított „antiterrorista hadművelet” első tartós fegyvernyugvása, mert még ha be is jelentik, az igazi kérdés az lesz, hogy a felek képesek lesznek-e betartani. Az előjelek vegyesek: a szakadárok „megfelelő garanciákat”, illetve EBESZ-megfigyelőket szeretnének a tűzszünet ellenőrzésére (utóbbiaknak nem sok kellemes emlékük lehet a térségből), miközben Mariupolnál még délelőtt is ágyútűz hallatszott.
A szakértő szerint ugyanakkor biztatóak a kilátások, de aligha a politikai nyilatkozatok miatt. „Mivel az ukránok katonai értelemben az új dél-ukrajnai front orosz megnyitásával elvesztették a szakadárok és az oroszok elleni küzdelmet, elméletileg
most minden korábbinál nagyobb az esélye a fegyveres harcok felfüggesztésének.
Az ukrán vezetésnek ugyanis nem érdemes megvárnia, hogy a jelenlegi 10-15 ezer fős orosz kontingenst (főként deszantosok, különleges műveleti egységek) Moszkva megemelje – mondjuk – a duplájára, és így futamítsa meg az ukrán haderőt” – mondta az Origo kérdésére Tálas Péter, a Stratégiai Védelmi Kutató Központ (SVKK) igazgatója, aki ugyanakkor arra figyelmeztetett: nehéz elképzelni, hogy Kijev – akár csak demilitarizált zónaként – a jelenleginél nagyobb területet adjon fel és juttasson a szakadárok/oroszok kezére, ahogyan azt Putyin és a szakadárok béketerve is követeli.
Vagyis a szembenállók feltételei között jókora a feszültség, a kelet-ukrajnai „népköztársaságok” vezetőit tehát minden bizonnyal nem Porosenko ígéretei fogják meghatni. „A szakadárokat szerintem Moszkva tudja fegyvernyugvásra bírni, illetve az ukrán haderő tudta volna felszámolni, ha az oroszok nem támogatják őket (nehéz)fegyverrel, munícióval, pénzzel, szakértelemmel és katonákkal. Putyin éppen azért avatkozott be közvetlenül, mert azt látta, hogy a szakadárok az említett támogatás ellenére is vesztésre állnak, ezt pedig nem engedhette meg” – teszi hozzá Tálas Péter.
Az orosz beavatkozásra tehát az ukrán erők sikeres előrenyomulása miatt volt szükség, amely azonban az átmeneti sikerek ellenére sem volt elég hatékony. Ukrán részről ugyanis megannyi, olykor összhang nélkül tevékenykedő fegyveres erő van jelen a frontvonalakon: az ukrán reguláris erők, az Ukrán Nemzeti Gárda tagjai, az Euromajdan önkéntesei és a Pravij Szektor tagjai, a Donbas és az Azov önkéntes zászlóaljak, valamint a helyi rendőrség tagjai. „Ezek egy része nem hivatásos katona, illetve nem az ukrán hivatásos fegyveres szervezetek tagja, képzetlen gyengén felszerelt, és nem is mindig rendeli magát alá a hivatásos katonai vezetésnek. Döntő részben ez okozza a köztük mutatkozó összhang hiányát, s ez vezetett oda, hogy a széles értelemben vett kormányerők igen komoly veszteségeket szenvedtek el, ennek komoly negatív társadalmi visszhangja van” – mondta a szakértő, de megjegyezte, hogy a szakadárok sem szervezettebbek: az orosz „érzelmi jelenlét” előtt a luhanszki és donyecki bábállamok összeomlása fenyegetett.
(Az ukrán hadsereg helyzetképét itt részletesen is megnézheti napi bontásban.)
Érdekes, az Ukrajnával kapcsolatban megszokott amerikai nyilatkozatoktól mindenképpen eltérő elemzés jelent meg a minap a Foreign Affairs külpolitikai folyóiratban. A cikk szerzője, John J. Mearsheimer, a Chicagói Egyetem tanára (a nemzetközi kapcsolatok elismert kutatója) szerint „a Nyugatot terheli a fő felelősség az ukrán válság kialakulásáért, mivel az Egyesült Államok és az Európai Unió »liberális téveszméiket« követő keleti terjeszkedésükkel Moszkva alapvető stratégiai érdekeit veszélyeztették, és ezzel maguk provokálták ki Vlagyimir Putyin orosz elnök kemény válaszát”.
Mint írja, a Nyugat a NATO és az Európai Unió keleti bővítésével Oroszország alapvető stratégiai érdekeit veszélyeztette, anélkül, hogy ennek jelentőségét érzékelte volna. „Putyin és honfitársai a liberálissal szemben a realista (azaz geo- és hatalompolitikai) elveket követik, és ebből a nézőpontból vizsgálva lépéseik korántsem meglepőek”, e logika szerint ugyanis minden nagyhatalom érzékeny a saját területe közelében felbukkanó potenciális veszélyforrásokra. A szerző szerint valószínűleg
Amerika is fel lenne háborodva, ha Kína egy jelentős katonai szövetséget építene ki, amelybe Kanadát és Mexikót is megpróbálná bevonni.
Mearsheimer szerint Moszkvával már csak azért sincs értelme összekülönbözni, mert továbbra is hanyatló hatalom, de ha ez nem így lenne, akkor sem lenne értelme bevenni Ukrajnát a NATO-ba, hiszen a Nyugat számára Ukrajna nem alapvető stratégiai érdek (ezt jelzi az is, hogy mindeddig nem nyújtottak katonai segítséget Kijevnek), ráadásul egy sor másik ügyben szükség van Oroszország együttműködésére, Afganisztántól Iránon át Szíriáig.
Tálas Péter vitatkozik Mearsheimerrel. A magyar szakértő szerint az ukrán egy olyan komplex válság, melynek van geopolitikai, regionális és egy belső, több területen jelentkező ukrajnai szintje is. „Geopolitikai szinten a legtöbb elemző – Mearsheimerhez hasonlóan – egy érdekszféra-küzdelemként értelmezi a krízist, amely 1989-1991 óta tart, és jelenlegi állomása csupán abban különbözik a korábbiaktól, hogy néhány éve új hatalmi viszonyok között zajlik: Amerika unipoláris pillanatának elmúlásával egy olyan világrend kialakulásának és megszilárdulásának vagyunk tanúi, amelyben a Kína, Oroszország, Japán típusú regionális nagyhatalmaknak több mondanivalójuk és több eszközük van saját régiójuk konfliktusainak kezelésében, mint a számos más helyen és számos más problémával lekötött Egyesült Államoknak” – válaszolta kérdésünkre az SVKK igazgatója. Legitimnek gondolja ugyanakkor azt az orosz igényt, hogy Ukrajna ne legyen a NATO-tagja (és a Nyugat hibájának tartja ennek lebegtetését), de azt is hangsúlyozta, hogy Ukrajna bel- és külpolitikájáról, illetve külgazdasági orientációjáról az ukránoknak kellene dönteniük akkor is, ha Oroszországgal szomszédosak.
„Moszkvának lehetnek legitim érdekei Ukrajnában, amelyet akár érvényesíthet is, de nem proxyháborúval, nem annexióval, nem az ukrán állam destabilizálásával. Arról pedig nem a Nyugat, nem az Egyesült Államok és nem Ukrajna tehet, hogy az orosz érdekérvényesítés nem katonai eszközei kimerültek, illetve nem bizonyultak elég hatékonynak Ukrajna esetében. Vagyis Mearsheimertől eltérően úgy vélem, hogy legalábbis megoszlik a felelősség a helyzetért” – összegezte Tálas Péter.
