A NATO nem küld fegyvert Ukrajnának

Vágólapra másolva!
Az egyes NATO-tagországok saját döntése lehet Ukrajna hadfelszereléssel való támogatása - mondta újságíróknak Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár csütörtökön a walesi Newportban, mielőtt az atlanti szövetség csúcstalálkozójához kapcsolódóan a tagországok állam-, illetve kormányfői találkoztak Petro Porosenko ukrán elnökkel.
Vágólapra másolva!

Rasmussen hangsúlyozta, hogy a NATO közvetlenül nem rendelkezik ilyen felszereléssel, következésképpen senkinek nem tud ilyet szállítani. Az esetleges döntést az ilyenfajta segítségnyújtásról nemzeti szinten hozhatják meg - szögezte le.

Rasmussen a csütörtöki tanácskozássorozat kezdetén Ukrajna megtámadásával vádolta Oroszországot, és követelte az orosz katonák kivonását mind Kelet-Ukrajnából, mind Moszkva által idén tavasszal bekebelezett Krím félszigetről.

Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter viszont délután, miután híre ment annak, hogy mind Porosenko, mind a kelet-ukrajnai oroszpárti szeparatisták hajlanak a tűzszünetre, óvatosan derűlátónak mondta magát a feszültség enyhítésének esélyeit illetően.