Amerikai tengerészgyalogosok érkeztek a Szindzsár-hegységhez

V-22 Osprey
Vágólapra másolva!
Nem tudni, hogy légi vagy szárazföldi úton kezdik-e meg a mentőakciót.
Vágólapra másolva!

Több mint száz amerikai tengerészgyalogos és különlegesen képzett katona szállt le a Szindzsár -hegységnél, hogy utat biztosítson az ott rekedt mintegy 30 ezer jazidi lakosnak. A speciális egység egy helyből felszállni képes harci repülővel érkezett, és a már eddig is a térségben lévő amerikai katonákhoz illetve brit felderítőkhöz csatlakozott - írja a The Guardian.

A tervek szerint, amennyiben nem sikerül szárazföldi útvonalon kiszabadítani a bajbajutottakat, akkor egy használaton kívüli amerikai légibázison keresztül jutattnák biztonságosabb helyre a jazidiket. Jóllehet Obama elnök korábban arról beszélt, hogy az Egyesült Államok szeretné elkerülni a szárazföldi ütközeteket, most úgy tűnik, ez lesz a szöktetéshez szükséges korridor biztosításának egyetlen módja. A tengerészgyalogosok megjelenését szerdán egy nagyon demonstratív összeurópai kiállás előzte meg.

V-22 Osprey Forrás: US Navy

A Francois Hollande francia elnök például kijelentette, hogy kész akár azonnal fegyvereket küldeni a kurd hadseregnek, és hasonló támogatást jelzett David Cameron brit kormányfő is. Szakértők úgy vélik,
hogy a szárazföldi műveletekhez nem lesz elég az ott állomásozó amerikaiak és pesmergák együttes fellépése, erősítés nélkül ennyi katona nem tud utat törni a jazidik számára.

Égen és Földön

A légi útvonalon keresztül történő kimenekítés pedig igen lassú és legalább annyira kockázatos. A mintegy 30 ezer keresztény ember ráadásul csak a légiszállítmányokról leejtett
minimális ellátmányhoz jut hozzá, így komoly kockázata van annak, hogy a hetekig tartó akciót sokan nem élnék túl. A missziót nehezíti, hogy a hegy tetején alig van árnyék, ahová a kiszáradt emberek behúzódhatnának. A hőmérséklet pedig eléri a 45 fokot.

Az ENSZ és több emberi jogi szervezet arra kérte kedden a nemzetközi közösséget, hogy sürgősen cselekedjen az iszlám szélsőségesek által üldözött jazidi kisebbség elleni népirtás megakadályozása érdekében. A hegységben több tízezer jazidi keresett menedéket. Sokan viszont a hegyekből is elmenekülnek: akár 35 ezer is lehet azoknak a száma, akik az utóbbi három napban Szindzsárból Szírián keresztül Dohuk autonóm kurd tartományba menekültek - jelentette az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága.