Tömegpánikot okozott egy földrengés Algéríban

Vágólapra másolva!
Hatan meghaltak, négyen az erkélyről ugrottak ki, ketten szívrohamot kaptak.
Vágólapra másolva!

Tömegpánik tört ki pénteken Algéria fővárosában, miután egy a Richter-skála szerint 5,6-es erősségű földrengés rázta meg a környéket. Hat ember meghalt, 420-an megsérültek - közölte az egészségügyi tárca által felállított válságstáb.

A tájékoztatás szerint a túlélők többsége mindössze könnyebb sérüléseket szenvedett. Huszonegy embert még mindig kórházban ápolnak, hetükön sebészeti beavatkozást kell végrehajtani.

A halottak közül négyen az erkélyükről ugrottak ki, kettejükkel pedig szívroham végzett.

A hajnali 5 óra 11 perckor történt földmozgás következtében tömegpánik alakult ki. Félve az épületek összeomlásától, sokan kiugrottak az erkélyükről és az utcára menekültek.

A polgári védelem szóvivője elmondta, hogy értesülései szerint sem a földmozgás, sem az azt követő utórengések nem okoztak komolyabb anyagi károkat. A rengés epicentruma Algírtól 19 kilométerre északkeletre, a tengeren volt.

2003 májusában Algéria északi részén a Richter-skálán 6,7-es erősségű földrengés közel háromezer ember életét oltotta ki.