Bűnesetek tízezreit hallgatta el az oszakai rendőrség

Vágólapra másolva!
A statisztikákat akarták feljavítani.
Vágólapra másolva!

Több mint 80 ezer bűnesetet nem jelentett be a japán hatóságoknak az oszakai rendőrség 2008 és 2012 között annak érdekében, hogy javítsa a város rossz bűnözési statisztikáit - jelentette pénteken az Aszahi Simbun című japán napilap.

Ezzel az Oszaka prefektúrában ebben az időszakban elkövetett bűncselekmények mintegy tíz százalékát hallgatták el a hatóságok elől. A lap értesülései szerint a "kozmetikázott" esetek között több tízezer kerékpár- és autólopás van, de több mint hatszáz súlyosabb bűncselekményt, így rablótámadást vagy gyilkosságot is megpróbáltak eltussolni.

A statisztikák meghamisításának tényét Oszaka prefektúra rendőr-főkapitánysága is elismerte, és közölte, hogy az ügyben a tartomány mind a 65 rendőrkapitánysága érintett. A tartományi hatóságok tavaly szembesültek vele, hogy egyes rendőrőrsök elhallgatnak bűncselekményeket, ezt követően kiterjedt vizsgálatba kezdtek, közel félezer rendőrt hallgattak ki az ügy felgöngyölítése érdekében.

A statisztikahamisítás 2008-ban kezdődött, miután a rendpártiságáról ismert Hasimoto Tóru, a prefektúra akkori kormányzója ráparancsolt a rendőrségre, hogy tisztítsák meg a tartomány utcáit a bűntől. Ezt megelőzően tíz éven keresztül Oszakában követték el a legtöbb utcai bűncselekményt Japánban. A tízezernyi bűncselekmény elhallgatása miatt 2010-re a hivatalos adatok szerint már nem Oszaka, hanem Tokió volt a legveszélyesebb város a szigetországban.

Száz rendőr kapott fegyelmit

Azt oszakai elöljárók tagadták, hogy elrendelték volna a statisztikák meghamisítását. Ugyanakkor alacsonyabb rangú rendőrök azt mondták a japán médiának, erős nyomás érkezett feletteseik részéről, hogy javítsanak a város rossz megítélésén. Az ügyben közel száz rendőrtiszt kapott fegyelmit.

Nemzetközi összehasonlításban Japánban kifejezetten alacsony a bűnözés, azonban Oszakának az országon belül rossz híre van, kiemelkedően rossz statisztikái miatt. Ez némileg ellentmond azoknak a japán sztereotípiáknak is, amelyek szerint az oszakaiak jóval kedvesebb emberek, mint a "mogorva" tokióiak. Vélhetően az is szerepet játszott az eltussolásban, hogy az ország második számú gazdasági központjaként Tokióval folyamatosan versengő Oszaka jobb fényben akarta feltüntetni magát, mint a főváros.