Vágólapra másolva!
Kedd reggel őrizetbe vették a korábbi francia elnököt. A gyanú szerint Nicolas Sarkozy nyomozási titkot sértett és befolyással üzérkedett.
Vágólapra másolva!

Nicolas Sarkozy-t őrizetbe vették kedd reggel a Párizs melletti Nanterre-ben, ahol a francia rendőrség korrupcióellenes és adóügyekkel foglalkozó irodájában hallgatják ki. A gyanú szerint visszaélt befolyásával, illetve nyomozati titkot sértett.

A Le Monde információi szerint hétfőn a volt elnök ügyvédjét, Thierry Herzogot és két bírót is őrizetbe vettek az üggyel kapcsolatban.

Az államfő és társai egy különleges védelmi hálózatot tarthattak fenn, amelyik a kormányzat tagjait értesítette, ha ellenük nyomozás készülődött. Így még az előtt eltüntethették korrupciós ügyeik bizonyítékait, hogy arra a rendőrség rátalálhatott volna - írja a francia lap.

Sarkozy egyik lehallgatott telefonbeszélgetéséből az derült ki, hogy a semmítőszék egyik magas rangú bírója, Gilbert Azibert egy folyamatban lévő nyomozás részleteiről rendszeresen tájékoztatja a volt államfő ügyvédjét. Cserébe Sarkozy állítólag egy monacói kinevezés érdekében közbenjárását ígérte a bírónak.
A nyomozók elsősorban arra kíváncsiak, hogy volt elnök törvénytelen módon tudomást szerzett-e arról Azibert-től, hogy a rendőrség lehallgatja a telefonját. Ez utóbbi kérdés azért merült fel, mert a volt államfő Paul Bismuth álnéven tartott egy titkos mobiltelefont, és a kényes ügyekről azon beszélt az ügyvédjével.
A lehallgatások 2014. január 28. és február 11. között készültek. Az ügyészség annak az eljárásnak a keretében hallgatta le Sarkozy mobiltelefonjait, amely a Moammer Kadhafi néhai líbiai vezetőtől még a 2007-es elnökválasztási kampányhoz érkezett állítólagos támogatás kivizsgálására indult.

Sarkozy-t 24, de indokolt esetben akár 48 órán át is fogva tarthatják.

További részletek hamarosan.