A főtéren feszítettek keresztre nyolc embert Szíriában

Vágólapra másolva!
Szunnita szélsőségesek akciója volt. A kivégzettek a rezsim ellen harcoltak.
Vágólapra másolva!

Kivégeztek, majd nyilvánosan keresztre feszítettek nyolc felkelőt Szíria északi részén az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű szélsőséges csoport harcosai - jelentette vasárnap az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).

A londoni székhelyű emigráns szervezet információi szerint a szunnita szélsőségesek az Aleppó tartomány keleti felén található Deir Háfer nevű településen szombaton végeztek áldozataikkal. A Bassár el-Aszad vezette rezsim ellen harcoló felkelők holttestét a település főterén tették közszemlére.

Eközben az ILIÁ fegyveresei a szíriai főváros, Damaszkusz környékén első ízben csaptak össze a kormányellenes felkelőkkel - jelentette az OSDH. Az ILIÁ fegyveresei a szomszédos Irakban is harcot folytatnak, és a bagdadi kormány megdöntésére készülnek. Szombaton az iraki fővárostól mintegy ötven kilométerre délre, Dzsurf as-Sahr közelében csaptak össze az iraki hadsereggel. Az ILIÁ célja egy iszlám állam, egy kalifátus létrehozása Irak és Szíria területén