Pearl Harbornál ismét feltűnnek a hadihajók

Vágólapra másolva!
Minden idők legnagyobb tengeri hadgyakorlata kezdődött meg Hawaiinál: huszonkét országból 55 hajó, több mint 200 repülőgép és 25 ezer ember benne.
Vágólapra másolva!

A világ legnagyobb tengeri hadgyakorlata kezdődött meg az Egyesült Államokban, Hawaiinál. Huszonkét országból 55 hajó, több mint 200 repülőgép és 25 ezer ember vesz részt az öthetes RIMPAC gyakorlaton. Az elpróbált műveletek között központi helyet foglal el az, hogy beavatkozás közben egyes nemzetek összekötői más országok hajóira lépve segítenek összehangolni a haderők tevékenységét. Rakétaműveletek, kalózellenes fellépés, katasztrófavédelmi feladatok és tengeralattjáró-manőverek is részét képezik a gyakorlatnak.

Idén először Kína is a résztvevők között van, bár az elemzők véleménye megoszlik ennek előnyeiről. A rendezők várakozásai szerint Peking meghívása segíthet növelni az egymásba vetett bizalmat a nyugati országokkal, továbbá eloszlatni egyes félreértéseket. Több elemző ugyanakkor úgy véli, leginkább Kína számára lesz előnyös, mert ennek révén megerősítheti saját haditengerészetét, és új ismereteket szerezhet az amerikai és azokkal szövetséges erőkről.

Eredetileg Thaiföld is részt vett volna a gyakorlaton, de a múlt havi katonai államcsíny miatt az Egyesült Államok felfüggesztette a katonai együttműködést az országgal. Egyes hajók már útban Hawaii felé megkezdték a gyakorlatot. Amerikai, kínai, szingapúri és brunei hajók például közösen gyakorolták kommunikációs, manőverező és hadászati képességeiket a második világháborús csatáról híressé ált Pearl Harbor közelében.