Nem lesz közös EP-frakciójuk a szélsőjobboldali pártoknak

Vágólapra másolva!
Zátonyra futottak a tárgyalások, így egyelőre nem lesz közös frakciójuk az Európai Parlamentben a szélsőjobboldali pártoknak, köztük a hollandiai Szabadságpártnak és a francia Nemzeti Frontnak.
Vágólapra másolva!

Gert Wilders, a Szabadságpárt főként iszlámellenes kirohanásairól ismertté vált radikális elnöke közölte, hogy a határidő lejártáig nem sikerült közös frakciót alakítaniuk a hat másik párt képviselőivel. A politikus a Nemzeti Front vezetőjével, Marine Le Pennel, valamint más pártok vezetőivel egyeztetett a frakcióalakításról.

A 751 tagú EP-ben legalább hét tagországból legalább 25 képviselő tud frakciót alakítani. A frakciók sokkal előnyösebb helyzetet tudnak biztosítani tagjaiknak, mint amilyen helyzetben a független képviselők vannak. Érvényes ez a pénzügyi és a parlamenti megszólalási, illetve a tisztségviselési lehetőségekre egyaránt.

Wilders ugyanakkor bizakodó a tekintetben, hogy az év folyamán képesek lesznek közös frakciót alakítani. Mindenáron azonban nem akar közös képviselőcsoportot – hangsúlyozta. A Janusz Korwin-Mikke által vezetett lengyel Jobboldali Kongresszus párttal például kizárta az együttműködést. A KNP vezetőjét antiszemitának tartják, és elveti a nők szavazáshoz való jogát.

Cikkünket az európai szélsőséges pártok megerősödéséről itt olvashatja.