Elítélték a brit kormányfő sajtófőnökét

Vágólapra másolva!
David Cameron az ítélet után elnézést kért Andy Coulson alkalmazásáért.
Vágólapra másolva!

Bűnösnek mondták ki a brit miniszterelnöki hivatal egykori sajtófőnökét a belpolitikai botrányt kiváltó telefonlehallgatási ügy büntetőperének keddi tárgyalási napján. David Cameron kormányfő a végzés után elnézést kért amiatt, hogy alkalmazta Andy Coulsont.

Az ügy két főszereplője Coulson és Rebekah Brooks. Korábban mindketten a News of the World című, azóta már megszűnt vasárnapi brit bulvárlap főszerkesztői voltak. Coulson később Cameron Downing Street-i hivatalának kommunikációs igazgatói tisztségét is betöltötte.

A londoni központi büntetőbíróság esküdtszéke kedden Rebekah Brookst minden vádpont alól felmentette, Coulsont azonban bűnösnek mondta ki telefonbeszélgetések illegális lehallgatásában.

A botrány éppen három éve robbant ki, miután kiderült, hogy a News of the World néhány évvel korábban feltörte és lehallgatta egy elrabolt és brutálisan meggyilkolt 13 éves angol kislány mobiltelefonjának üzenetrögzítőjét. A lap az üggyel kapcsolatos exkluzív értesülésekre vadászott.

A lap munkatársai a gyermek eltűnése után kinyomozták a halott kislány hangpostájának kódját, és sztori reményében rögzítették az aggódó szülők és barátok hívásait.

A News of the World – amelyet a botrány kirobbanása után a kiadócég azonnal felszámolt – a világ egyik legnagyobb olvasottságú angol nyelvű hetilapja volt, része Rupert Murdoch ausztrál-amerikai sajtó- és médiamágnás brit sajtóbirodalmának. Ugyanehhez a céghez tartozik a The Sun című bulvárlap, valamint a The Times és vasárnapi testvérlapja, a The Sunday Times.

Az azóta elvégzett rendőrségi vizsgálatsorozat feltárta, hogy a meggyilkolt kislány telefonjának lehallgatása csak az egyik mozzanata volt a News of the World és több más brit lap által hosszú éveken át alkalmazott törvénysértő információgyűjtési gyakorlatnak. A telefonlehallgatások hatszáznál több személyt érintettek, köztük olyan hollywoodi sztárokat, mint Brad Pitt, Angelina Jolie, Jude Law és Sienna Miller.

A londoni központi büntetőbíróság esküdtszéke a 138 napos tárgyalássorozat után megállapította, hogy Andy Coulson, aki 2003 és 2007 között volt a News of the World főszerkesztője, tudott erről az információszerzési gyakorlatról, sőt részese volt a telefonfeltörésekre szőtt "összeesküvésnek".

Cameron az esküdtszék végzése után a BBC-nek kijelentette: vállalja a "teljes felelősséget" Coulson alkalmazásáért, és "fenntartások nélkül" bocsánatot kér e "hibás döntésért".

A brit miniszterelnök alig burkoltan hazugsággal vádolta egykori sajtófőnökét, mondván: alkalmazása előtt megkérdezte tőle, hogy volt-e tudomása a telefonlehallgatási ügyekről. Coulson biztosította őt arról, hogy nem volt, és ő ezt elfogadta. "Ma már tudom, hogy (Coulson) e biztosítékai nem voltak helytállók, és nyilvánvalóan hibás döntés volt az alkalmazása" – tette hozzá Cameron.