Obama amerikai tengerészgyalogosokat küld Irakba

Vágólapra másolva!
A nagykövetséget fogják védeni, harcoló alakulatokat továbbra sem terveznek bevetni.
Vágólapra másolva!

Barack Obama amerikai elnök hétfőn levélben értesítette a kongresszust, hogy 275 fő katonai személyzettel erősíti meg az Egyesült Államok bagdadi követségének védelmét. Az elnök szerint az erősítés addig marad az iraki fővárosban, amíg a biztonsági helyzet javulása már nem teszi indokolttá a jelenlétét. Az intézkedést az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) elnevezésű radikális milícia és az ahhoz csatlakozott más szunnita fegyveres csoportok térnyerése tette szükségessé Irak nyugati és északi területein.

Az amerikai erősítésből mintegy 160 fő – köztük 50 tengerészgyalogos és több mint 100 más katona – már Irakba érkezett. Egy további, mintegy 100 fős egység egy Irakhoz közeli, harmadik országban állomásozik majd, és mindaddig tartalékban marad, amíg nem lesz szükség a bevetésére. A múlt héten egyébként a bagdadi amerikai nagykövetség több száz alkalmazottját evakuálták.

A Fehér Ház ismételten megerősítette, hogy nem küld harcoló alakulatokat Irakba, és nem sodródik bele egy új iraki háborúba. Az amerikai elnöki hivatal szerint az amerikai tengerészgyalogosok és katonák Bagdad beleegyezésével érkeztek Irakba.

Az elnök hétfőn este nemzetbiztonsági stábjának társaságában mérlegelte az iraki katonai fellépés lehetséges módozatait. Barack Obama attól tette függővé az amerikai segítségnyújtást, hogy Núri al-Máliki iraki miniszterelnök tesz-e lépéseket annak érdekében, hogy kiszélesítse a síiták által dominált kormányának összetételét.

Az Egyesült Államok és Irán képviselői hétfőn Bécsben rövid megbeszélést tartottak az iraki helyzetről. A Fox News hétfői hírösszefoglalójában emlékeztetett arra, hogy az amerikai külügyminisztérium néhány hónappal ezelőtt még a terrorizmust támogató államként bélyegezte meg Iránt, és azt állította, hogy az iraki síita csoportokat felfegyverző Teherán az iraki erőszakcselekmények fő felbujtója. A televízió amerikai katonai forrásokra hivatkozva közölte, hogy két szíriai harci gép szombaton az iráni hírszerzéstől támogatva, iraki területen támadta meg az ILIÁ két hadoszlopát. "A légicsapás előrevetíti annak lehetőségét, hogy az Egyesült Államok, Irán és Szíria ugyanazon ellenség ellen harcoljon Irakban" – állította a Fox News.