Baltával támadtak rá Norvégia legnagyobb mecsetének imámjára

Vágólapra másolva!
Az arcán és a kezén sérült meg, kórházban ápolják.
Vágólapra másolva!

Megtámadták és súlyosan megsebesítették hétfőn este Norvégia legnagyobb mecsetjének imámját – jelentette az Aftenposten című helyi napilap. A 60-as éveiben járó Nehma Ali Sah imámot az otthona közelében, miközben a mecsetbe tartott, egy álarcos ismeretlen támadta meg hátulról egy kisbaltával. A vallási vezető az arcán és a kezén sebesült meg. Kórházba szállították, megoperálták, eszméletlen, de az állapota stabil – olvasható a lapban.

A rendőrség egyelőre csak annyit közölt, hogy egy férfit súlyos sérülésekkel kórházba szállítottak, a támadót nagy erőkkel keresik, és az ügyben sajtótájékoztatót ígértek kedd délelőttre. A mecset az Oslo központjában lévő Gronland kerületben található. Az 1977-ben alapított Dzsamaat-i Al-i Szunnat nevű egyház építette, jelenlegi formájában 2006-ban nyitották meg. Az egyháznak több mint 5000 tagja van, főleg első generációs pakisztáni bevándorlók.

Norvégia 5 milliós lakosságának mintegy 1,5 százaléka muzulmán.