Egy ejtőernyős miatt zuhant le egy amerikai kisrepülőgép

Vágólapra másolva!
Végül a pilótájának is ki kellett ugrania a gépből, ami a földbe csapódott.
Vágólapra másolva!

Nem mindennapi veszélyhelyzetet élt túl egy amerikai pilóta Illinois állam közelében - derül ki a CNN beszámolójából. A 21 éves Shawn Kinmartin egy Cessna 182-es típusú kisrepülővel vitt fel ejtőernyősöket a magasba a Festus nevű település repülőteréről. Miután a negyedik fordulója során három és fél kilométeres magasságból utasa kiugrott a gépből, a pilóta észrevette, hogy az ejtőernyős ugrása közben valahogyan a gép farkán lévő magassági kormányhoz csapódott, amely ezáltal működésképtelenné vált.

Ez a repülőgép farkának vízszintes vezérsíkjának az a mozgatható felülete, amellyel a gép emelkedését és süllyedését lehet szabályozni. Miután Kinmartin tíz percen át sikertelenül próbálta a repülőtér felé irányítani a gépet, bevallása szerint tudatosult benne, hogy a Cessna sérülése miatt nem tud biztonságosan landolni a géppel.

Ezért a pilóta a közeli mezők felé kormányozta a gépet, majd kétezer láb, vagyis 600 méter körüli magasságon kiugrott a repülőből. A CNN-nek adott interjújában elmondta, hogy azért viselt ő is eleve ejtőernyőt, mert ez cégénél előírás. A kisrepülőgép végül a mezőn zuhant le, így semmiben nem okozott kárt, az összetört Cessnáról a CNN videójában fotókat is közölnek. A kedvező széljárásnak köszönhetően a kisgép pilótája biztonságosan földet ért ejtőernyőjével egy közeli szójabab-ültetvényen.