Ukrajna lezárja az orosz határát

Vágólapra másolva!
Mintegy 250 kilométeres szakaszon létesítenek ütközőövezetet  pár napon belül.
Vágólapra másolva!

Mihaljo Kovalj ügyvezető ukrán védelmi miniszter ezt vasárnap jelentette be egy helyi tévécsatornán. Az UNIAN ukrán hírügynökség jelentése szerint a miniszter elmondta, hogy az ukrán katonák és a határőrök az elkövetkező napokban lezárják a teljes határszakaszt, és ütközőövezetet hoznak létre annak mentén. A kijevi védelmi minisztérium közlése szerint már lezárták a közös határ mintegy 250 kilométeres szakaszát.