Iraki katonákat mészárolhattak le a szunniták

Vágólapra másolva!
A szélsőségesek az interneten publikálták a vérengzésről készült fotókat.
Vágólapra másolva!

A BBC értesülései szerint az Iraki és Levantei Iszlám állam (ILIÁ) szélsőséges szunnita szervezet által kiadott képein civil ruhás iraki katonák láthatók, akiket tömegesen terelnek egy árok mellé, ahol kivégzik őket. A BBC szerint a szunniták által kiadott fotókon azok a katonák láthatók, akik a hadsereg tikriti bázisán teljesítettek szolgálatot, amely néhány napja megadta magát, és a lázadók kezére került.

Az iraki hadsereg szóvivője a BBC szerint megerősítette a fotók eredetiségét, ám külső, független forrás még nem nyilatkozott erről. A BBC Irak északi részén tartózkodó tudósítója szerint ha a felvételek valódiak, akkor az azt jelenti, hogy az iraki államot olyan súlyos atrocitás érte, amelyre a 2003-as amerikai megszállás óta nem volt példa.

A szunnita fegyveres szervezet az utóbbi napokban egy villámhadjáratban elfoglalt több fontos várost, bár ezek közül azóta már többet visszafoglalt Núri al-Máliki iraki kormányfő hadserege.