Megkezdi a börtönbüntetését a volt szlovén miniszterelnök

Vágólapra másolva!
Június 20-án börtönbe vonul Janez Jansa volt szlovén kormányfő, az ellenzéki, konzervatív Szlovén Demokrata Párt (SDS) elnöke, büntetésének megkezdését a politikus maga jelentette be kedden a Twitter-oldalán.
Vágólapra másolva!

Amennyiben az említett napon Jansa nem jelenik meg a börtönben, a rendőrség viszi be. A volt kormányfő azonban korábban úgy nyilatkozott, hogy nem kéri a büntetés elhalasztását.

A május végi európai parlamenti választáson a legtöbb mandátumot (nyolcból hármat) az SDS szerezte meg, ami elemzők szerint annak a bizonyítéka, hogy a konzervatív párt szavazóbázisa stabil, annak ellenére, hogy Jansát korrupciós vádakkal két év letöltendő szabadságvesztésre ítélték. Így azonban kérdésessé válik, hogy a júliusra tervezett, előrehozott parlamenti választáson ki vezeti majd a legesélyesebb pártot.

Jansát áprilisban találta bűnösnek a bíróság abban a vádban, hogy 2006-ban kenőpénzt fogadott el a Patria finn fegyvergyártó cégtől. Első fokon 2013 júniusában ítélték el, de a politikus fellebbezett. Két másik vádlottat, Ivan Crnkovic üzletembert és Tone Krkovicot, a szlovén hadsereg tábornokát 22 hónapi letöltendő börtönbüntetésre és fejenként 37 ezer eurós (11 millió forint) pénzbüntetésre ítéltek, ezt az összeget Jansának is ki kell fizetnie.

Janez Jansa egy éve kényszerült lemondani a kormányfői tisztségről más korrupciós vádak miatt.