Két rendőrt és egy civilt öltek meg, aztán saját magukat

Vágólapra másolva!
"Forradalom!" - ezt kiabálta a pár a Las Vegas-i pizzériában.
Vágólapra másolva!

Lőfegyverrel megsebesített két rendőrt egy Las Vegas-i pizzériában vasárnap egy nő és egy férfi, ezután a támadók bementek egy hipermarketbe, ahol lelőttek egy embert, majd nyilvánvalóan egy előre megbeszélt terv alapján öngyilkosságot követtek el - közölte a helyi rendőrség.

A két rendőr, aki éppen ebédelt, amikor súlyosan megsebesítették őket, később belehalt sérülésébe.

A két támadó közül az egyik azt kiabálta a pizzériában: "Forradalom!". Az étteremből átmentek az utca másik oldalán lévő Walmart hipermarketbe, ott agyonlőttek egy embert - akivel kapcsolatban a rendőrség nem közölt semmit -, majd az áruház hátuljába mentek, és maguk ellen fordították a fegyvert. Egyelőre nem lehet tudni a támadók tettének indítékát.