A volt főparancsnok nyerte az egyiptomi elnökválasztást

Vágólapra másolva!
Kihirdették kedden az egyiptomi elnökválasztás hivatalos végeredményét: Abdel-Fattáh esz-Szíszi a vártnál is magasabb aránnyal, a leadott érvényes szavazatok 96,91 százalékával aratott elsöprő győzelmet.
Vágólapra másolva!

Az államfőválasztáson a jogosultak 47,45 százaléka vett részt, ami kevesebb, mint a tavaly nyáron megbuktatott elnök, az iszlamista Mohamed Murszi által megnyert 2012-es voksolás részvételi aránya. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy a Szíszire leadott 25 millió 587 ezer 223 szavazat több, mint amennyit az előző elnökválasztás második fordulójának két jelöltje összesen kapott. Szíszi egyetlen riválisa, Hamdín Szabbáhi mindössze 3,09 százalékot ért el.

Az elnökválasztási bizottság helyi idő szerint este hét órakor tett bejelentése nem okozott nagy meglepetést, hiszen már a múlt szerdán lezárult voksolást követő előrejelzések is 90 százalék fölé tették a volt hadsereg-főparancsnok győzelmét.

Anvár Rasád el-Ászi, a bizottság elnöke kijelentette, hogy a választások "az igazságosság szem előtt tartásával és az előírásoknak megfelelően folytak", amit a nemzetközi megfigyelők értékelése is alátámaszt. Ászi felhívta a figyelmet arra is, hogy az ország történelmében először ügyelt ennyi külföldi szakember a voksolás jogszerű lebonyolítására, és kiemelte az Európai Unió és az Afrikai Unió küldöttségei által játszott fontos szerepet.

Ászi szerint jogszerű volt az, hogy a bizottság néhány órával az eredeti urnazárás előtt egy nappal meghosszabbította a voksolást. A sokak által bírált döntést azzal indokolta, hogy a keddi hőhullám számos embert visszatartott a szavazástól.

Szíszi győzelmének bejelentése üdvrivalgást váltott ki a sajtókonferencián. A jelen levő egyiptomiak a leendő elnök kampánycsapatának mottóját hajtogatták: "Éljen Egyiptom". Országszerte hatalmas ünnepség vette kezdetét. A városok nagyobb tereit már a reggeli órákban lezárták, és azokat estére milliós tömegek lepték el Egyiptom új elnökét ünnepelve.

A végeredmény ismertetése után Szíszi rövid beszédet mondott, amelyben köszönetét fejezte ki a biztonsági erőknek, a sajtónak és minden egyiptominak, aki részt vett a szavazáson, amely szerinte minden demokratikus normának megfelelt. Megköszönte Szabbáhinak is a tiszteletre méltó küzdelmet, és arra kérte honfitársait, hogy "munkálkodjanak a szabadság és a társadalmi igazságosság helyreállításán".

Szíszi eskütétele legkorábban június 7-én várható az alkotmánybíróságon, számos magas rangú, főleg arab országokból érkező politikus jelenlétében.