Focimeccsnézés közben robbantott a Boko Haram

Vágólapra másolva!
Helyi sajtójelentések szerint feltehetően katonák voltak a célpontjai annak a pokolgépes merényletnek, amelyet Nigéria északkeleti részében követtek el vasárnap este. Az áldozatok számáról eltérőek a beszámolók, egyes jelentések szerint 14-en haltak meg, mások szerint a halálos áldozatok száma a 60-at is eléri.
Vágólapra másolva!

A támadást a Boko Haram terrorszervezetnek tulajdonítják, amely nagyon aktív a térségben. A csoport célja egy iszlám állam létrehozása Nigéria többségében muzulmánok lakta északi részén.

A pokolgépes robbantást futballmérkőzést televízión nézők körében követték el, és a feltevések szerint a nézők között sok katona volt. A közelben ugyanis egy laktanya található, amelyben a Boko Haram elleni fellépésre külön kiképzett egység is állomásozik. Egyes beszámolók szerint a kameruni határ közelében fekvő Mubi városban végrehajtott támadás egy bordélyházban is szedett áldozatokat.

Egy rendőrségi szóvivő szerint 14-en estek áldozatul, a sebesültek száma 12. Egy másik illetékes 40 halottról beszélt, de a sajtó értesülései szerint az áldozatok tényleges száma eléri a hatvanat is. A Boko Haram egyelőre nem vállalta magára a merényletet.

A szervezet egyik leglátványosabb akciója több mint 200 diáklány elrablása volt április közepén. Az éles nemzetközi tiltakozás ellenére a túszok nagy részét a Boko Haram még mindig fogva tartja. Egy támadó már az előző hétvégén is futballszurkolók ellen tervezett robbantásos merényletet, de az autójában szállított pokolgép útközben felrobbant és három embert megölt.