Amerika újra felfedezi Kelet-Európát

Vágólapra másolva!
Az ukrán válság látványosan felkeltette Washington érdeklődését a kelet-közép-európai országok, köztük Magyarország iránt. A transzatlanti értékeket és az ukrajnai helyzet rendezésének fontosságát egyre több amerikai tisztségviselő emlegeti, most éppen az amerikai külügyminisztérium helyettes államtitkára beszélt erről az Origónak.
Vágólapra másolva!

Egészen közel merészkedett az ukrán–orosz válság gócpontjához az amerikai külügyminisztérium emberi jogokért felelős helyettes államtitkára, Tom Malinowski. Egy, az internetes szólásszabadságról rendezett konferencián vett részt Tallinnban, de még ott is fontosnak tartotta, hogy telefonos sajtótájékoztatón számoljon be újságíróknak az Egyesült Államok aggodalmáról az orosz demokrácia és az ukrán határnál kialakult feszültség miatt.

Az ukrajnai válság az elmúlt hetekben látványosan felkeltette az Egyesült Államok érdeklődését a kelet-közép-európai országok iránt, és azok után, hogy Oroszország hadgyakorlat címén harckocsikat és több tízezer katonát vezényelt az ukrán határhoz, az Egyesült Államok és a NATO is fokozatosan megkezdte a katonai jelenlét megerősítését a térségben.

Hétfőn például Washington mintegy 150 amerikai katonát vezényelt Észtországba. A balti országokban és Lengyelországban így már összesen hatszáz amerikai katona állomásozik. Az amerikai csapatok mellett a NATO is demonstrálta az erejét. Májustól 12 harci repülőgép ellenőrzi majd a balti államok légterét.

Az amerikai csapatok előreláthatóan az év végéig maradnak átmeneti állomáshelyükön, a négy ország politikusai azonban már most a misszió meghosszabbítása mellett szólaltak fel. Tomasz Siemoniak lengyel nemzetvédelmi miniszter hétfőn egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy az amerikai haderő tartós állomásoztatása Lengyelországban kifejezetten politikai célkitűzés.

Tom Malinowski láthatóan érteni véli a kelet-közép-európai országok aggodalmát. Az amerikai helyettes államtitkár az Origónak azt mondta, megdöbbenéssel látta, hogy a kelet-közép-európai térség államai – amelyek a történelmi tapasztalataik alapján tisztában vannak azzal, hogy milyen, amikor egy ország sebezhető, és ki van téve az orosz nyomásnak – álltak ki a leghatározottabban a mellett, hogy az Egyesült Államok keményen és következetesen reagáljon az ukrajnai helyzetre. „Ezek az országok a történelem során hosszú ideig éltek a szürke zónában, és felismerik, hogy mi a tét egy ilyen helyzetben. Sokkal pontosabban érzik, mennyire fontos, hogy Európa békés maradjon, és ne legyen megosztott.”

Az Origo kérdésére, hogy a mostani feszült helyzet miatt megváltozik-e az Egyesült Államok viszonya a kelet-közép-európai országokhoz, Tom Malinowski azt mondta, Washington továbbra is szorosan együttműködik az itteni szövetségeseivel, és kész alátámasztani, hogy a NATO-tagság valóban azt jelenti, hogy Washington elkötelezett az atlanti szövetség minden tagországának a biztonsága mellett. Szerinte ezért is növelte az Egyesült Államok a katonai jelenlétét a régióban.

Tom Malinowski hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok Magyarországot szoros szövetségesének és NATO-partnerének tartja, és Washington arra számít, hogy a két ország kapcsolatát az új kormány megalakulása után is a demokrácia, a jogállamiság és a tolerancia értékei melletti kölcsönös elkötelezettség jellemzi majd.

„Azt reméljük, hogy az új kormány is elítéli majd az antiszemitizmust és a szélsőségeket, hogy tovább dolgozik a romák teljes integrálásán, és bízunk benne, hogy a transzatlanti szövetségben lévő országok összefognak majd azoknak az értékeknek az érdekében, amelyekre olyan régóta közösen törekedtek, és amelyek most veszélybe kerültek” – mondta az Origónak Tom Malinowski.