683 embert ítéltek halálra egy egyiptomi perben

Vágólapra másolva!
Köztük van a tavaly betiltott Muzulmán Testvériség vezetője.
Vágólapra másolva!

A Mohamed Murszi volt elnököt támogató Muzulmán Testvériség 683 tagját ítélte halálra egy egyiptomi bíró. A halálra ítéltek között van a szervezet vezetője, Mohamed Badie is, írta a Reuters.

A BBC tudósítása szerint mindannyian egy rendőr halála miatt kerültek bíróság elé. A rendőr 2013-ban halt meg Minja városában egy tüntetésen, ahol a Muzulmán Testvériség hívei a szervezet betiltása és az elnök elleni puccs ellen demonstráltak.

A mostani ítélet után a BBC szerint a halálra ítéltek női rokonai tömegesen elájultak a tárgyalóteremben a hír hallatán.

Egyiptomban a tavalyi katonai hatalomátvétel óta nem ez volt az első eset, hogy tömeges halálos ítéleteket hozott a bíróság. Ezeket nem is mind hajtották végre. Ugyanez a bíróság egy hónappal ezelőtt a mozgalom 529 aktivistáját ítélte halálra, ezt most 37 esetben megerősítették, a többit életfogytig tartó börtönre módosították.