Lezuhant egy NATO-helikopter Afganisztánban

Vágólapra másolva!
Öten meghaltak, nem tudni, milyen nemzetiségűek.
Vágólapra másolva!

Lezuhant a nemzetközi biztonsági erők (ISAF) egyik helikoptere szombaton Afganisztánban, a fedélzetén tartózkodó öt NATO-katona meghalt - közölte az ISAF. Az áldozatok nemzeti hovatartozását nem tették közzé. A BBC azt írta, valószínűleg britek lehettek.

Az ISAF közleménye szerint még vizsgálják a déli Kandahár tartományban történteket. Egy helyi tisztviselő az AFP hírügynökségnek azt mondta, hogy műszaki probléma okozhatta a balesetet. Az afgán kormány ellen fegyveresen lázadó tálibok viszont azt jelezték, hogy ők lőtték le a helikoptert.

Az országból az év végéig várhatóan teljesen kivonuló nemzetközi erők soraiban idén ez volt a legnagyobb veszteség egyetlen nap alatt. A nemzetközi beavatkozás 2001-es kezdete óta több mint 3400 külföldi katona halt meg Afganisztánban.