Az iskola lépcsőjén késelte halálra osztálytársnőjét

Vágólapra másolva!
A 16 éves amerikai fiú állítólag azért dühödött fel, mert a lány nem vele akart menni a sulibálra.
Vágólapra másolva!

Az iskolában késelte halálra osztálytársnőjét egy 16 éves fiú az Egyesült Államok Connecticut államában, közölte a CNN. Maren Sanchest a nyakán, az arcán és a mellkasán szúrta meg a fiú, akit egy egészségügyi intézményben őriznek, hétfőn pedig bíróság elé állítják.

A jelentések szerint péntek reggel hétkor, az épület lépcsőjén volt a támadás, aminek legkevesebb egy iskolai dolgozó is szemtanúja volt. A tanárok és mentők megpróbáltak életmentő beavatkozást végrehajtani a megszúrt lányon, de nem jártak sikerrel. A nyomozók a helyszínen megtalálták a kést.

A helyi rendőrfőnök egyelőre nem közölte hivatalosan, hogy mi lehetett a fiú indítáka, de a nyomozók igyekeznek utánajárni azoknak a szóbeszédeknek, amelyek szerint a fiú azért lett dühös, mert a lány nem akart vele menni az aznap esti iskolai bálba. A bált elhalasztották, minden diákot hazaküldtek, az iskola szakértői segítséget ajánlott fel a trauma feldolgozására.