Évekig eltarthat a kutatás a maláj gép után

Vágólapra másolva!
Eddig semmi említésre méltót nem találtak az Indiai-óceán elsőként kijelölt területének átvizsgálásakor.
Vágólapra másolva!

Kiterjesztik az eltűnt malajziai utasszállító repülőgép után a tengerfenéken folytatott kutatást - közölték illetékesek, miután befejezéséhez közeledik, de mindeddig semmilyen eredményt nem hozott az Indiai-óceán elsőként kijelölt területének átvizsgálása.

A keresést koordináló ausztráliai központ pénteken közölte, hogy a vizsgálatokat múlt hét óta végző Blufin-21 kutatórobot 95 százalékban elvégezte már a tengerfenék letapogatását az Ausztráliától nyugatra lévő, elsőként kijelölt 310 négyzetkilométernyi területen, de semmi említésre méltót nem talált.

Az amerikai védelmi tárca egyik magas beosztású tisztségviselője pénteken, a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva úgy vélekedett, hogy évekig is elhúzódhat a kutatás a malajziai légitársaság március 8-án eltűnt MH370-es járatának roncsai után.