A lengyel miniszterelnök a legrosszabb forgatókönyvre készül

Vágólapra másolva!
Lengyelország hónapok óta készül a szomszédos Ukrajnából esetleg érkező menekülthullám befogadására.
Vágólapra másolva!

Európának fel kell készülnie a rossz forgatókönyvre Ukrajnában – mondta a lengyel kormányfő. Donald Tusk a Lengyelország középső részén fekvő Radomban tett látogatása során hangsúlyozta, hogy "az ember nem csukhatja be a szemét, és tehet úgy, mintha minden rendben lenne".

A lengyel miniszterelnök kijelentette: kormánya mindent megtett, hogy Lengyelország felkészült legyen "különféle kritikus fejlemények" esetére. Elmondta, hogy a határőrség és más hatóságok hónapok óta előkészületeket tesznek a szomszédos Ukrajnából esetleg érkező menekülthullám fogadására.

Amennyiben az orosz hadsereg átlépné Ukrajna határait, Csehország is megerősíti saját határai és az ország stratégiai fontosságú objektumainak védelmét - közölte Petr Pavel, a cseh hadsereg vezérkari főnöke. Ő is úgy vélte, hogy az orosz-ukrán katonai összecsapás menekültáradatot indíthatna el, amelyre az állam a határok átjárhatóságának csökkentésével reagálhatna. Számolni kell a Csehországban élő több mint százezres ukrán közösségen belüli feszültségek növekedésével is.

Közben Arszen Avakov ukrán belügyminiszter megerősítette, hogy folytatódnak a terrorellenes műveletek. Korábban csütörtöki sajtójelentések arról számoltak be, hogy az orosz behatolás megnövekedett veszélye miatt az ukrán biztonsági erők leállították a Délkelet-Ukrajnában indított terrorellenes műveletet, az ukrán elhárítás szerint ugyanis jelentősen megnőtt a kockázata annak, hogy az orosz hadsereg betör Ukrajna területére. A Kyiv Post című angol nyelvű ukrán kiadvány hírportáljának egy név nélküli forrás a biztonsági erőktől megerősítette, hogy a művelet közben már hét oroszbarát szakadár fegyveres vesztette életét.

John Kerry amerikai külügyminiszter Washingtonban arra figyelmeztetett, hogy Oroszország súlyos hibát követ el, amiért drágán meg kell majd fizetnie, ha nem változtat a hozzáállásán az ukrán válság enyhítésében. Szokatlanul nyers hangvételű nyilatkozatában Kerry felrótta Oroszországnak, hogy propagandával próbálja leplezni mindazt, amit Kelet-Ukrajnában valójában művel: vagyis destabilizálja a régiót, és aláássa a májusra kitűzött választásokat.