Moszkva megfenyegette Ukrajnát

Vágólapra másolva!
Az orosz külügyminiszter szerint Moszkva nem hagyja válasz nélkül, ha Ukrajnában támadás éri érdekeit. Kijevben pedig azt közölték, hogy a zendülők elleni műveleteket csak átmenetileg, a húsvéti ünnepek idejére állították le.
Vágólapra másolva!

Ha Ukrajnában támadás éri az orosz érdekeket, Moszkva válaszolni fog, mondta Szergej Lavrov az orosz állami televíziónak. A külügyminiszter szerint az ukrajnai eseményeket az USA irányítja, és sokatmondónak tartja, hogy a kijevi kormány Joe Biden látogatásának idején döntött az úgynevezett terrorellenes műveletek folytatásáról, írja a BBC.

Lavrov párhuzamot vont a 2008-as grúz–orosz háború és a mostani ukrán válság között. Ha az orosz érdekeket támadás éri, mint például Dél-Oszétiában is történt, nem látok más megoldást, mint azt, hogy a nemzetközi jog szellemében válaszoljunk, mondta. Oroszország és Grúzia 2008-ban háborúzott: Tbiliszi csapatokat küldött az oroszok támogatását élvező dél-oszétiai zendülők ellen, válaszul Moszkva megtámadta Grúziát.

Azt Lavrov nem részletezte, hogy milyen orosz érdekek lehetnek veszélyben. Az ukrán határ közelében Oroszország katonákat állomásoztat azóta, hogy Viktor Janukovics ukrán elnök elmenekült az országból. Az orosz külügyminiszter szerint egyébként Kijev nem tartja tiszteletben a genfi megállapodást.

Genfben az USA, az EU, Ukrajna és Oroszország megállapodtak, hogy az illegális csoportok leteszik a fegyvert, az oroszbarát alakulatok pedig kivonulnak az elfoglalt közhivatalokból. A nyugati államok, Kijev és Moszkva többször is egymást okolták azért, hogy a genfi egyezménynek nincs látható eredménye.

Orosz merénylők?

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat, az SZBU szerint az orosz különleges erők tisztjeinek közük volt Volodimir Ribak meggyilkolásához. Igor Sztrelkov és Igor Bezler a szakadárokkal együttműködve ölték meg a Donyeck megyei Horlivka városi tanácsának Haza párti képviselőjét. Az SZBU szerint április 17-én Bezler megbízta a horlivkai "önvédelmi erők" parancsnokát, hogy semlegesítsék Ribakot, aki az ukrán állami zászlót igyekezett kitűzni a városháza épületére.

Ribakovot az oroszok parancsára elrabolák, és Szlovjanszkba szállították, ahol Sztrelkov személyesen akart vele tárgyalni. Április 20-án Sztrelkov adott parancsot Szlovjanszk önkényesen kinevezett polgármesterének, Vlacseszlav Ponomarjovnak, hogy szállítsák el a központból Ribak holttestét, amit Ponomarjov teljesített.

Az ukránok kedden azonosították Ribnakot, mint a Szlovjanszk szomszédságában fekvő Rajhorod közelében, a Torec folyónál talált két halott egyikét. A halál oka mindkettőjüknél testi sértés és fulladás volt: megkínozták, majd amikor eszméletüket vesztették, vízbe dobták őket.

Húsvét után harcok

A kijevi miniszterelnök-helyettes is megerősítette, hogy Kelet-Ukrajnában folytatják a terrorellenes műveleteket, jelenti az MTI. Vitalij Jarema szerint a rendfenntartók felszámolják a Kramatorszban, Szlovjanszkban és más Donyeck, illetve Luhanszk megyei településeken tevékenykedő "bűnbandákat". Kijev szerint a húsvéti ünnepek idejére csupán a művelet "aktív fázisát" állították le.

Olekszandr Turcsinov ukrán ügyvivő államfő kedden este szólította fel a biztonsági erőket, hogy védjék meg "az Ukrajna keleti részén élő ukrán állampolgárokat a terroristákkal szemben". Turcsinov a után döntött így, hogy Szlovjanszk közelében két megkínzott férfi holttestére bukkantak. Az egyikben felismerték Volodimir Ribakot, a szintén Donyeck megyei Horlivka városi tanácsának Haza párti képviselőjét, akit előző nap raboltak el ismeretlenek.