Civileket is megölt egy drón Jemenben

Vágólapra másolva!
Terrorellenes rajtaütésen hibázott az amerikai robotrepülő.
Vágólapra másolva!

Legkevesebb tizennyolc halálos áldozata és öt sebesültje van annak a támadásnak, ami egy pilóta nélküli repülő hajtott végre a jemeni asz-Szaumaa település közelében. Két olyan jármű ellen irányult a csapás, amiben a gyanú szerint az al-Kaida terrorszervezet fegyveresei ültek, de egy harmadik autót is eltaláltak, amiben három civil vesztette életét. A környék lakosai szerint a drón már hetek óta kőrözött a régióban, miután a héten terroristák agyonlőtték a helyettes kormányzót.

Az ország déli részén fekvő al-Bajda tartomány régóta az al-Kaida egyik fellegvára, a jemeni hadsereg évek óta amerikai segítséggel küzd a szélsőségesek ellen. Emberjogi szervezetek azonban elítélik a drónok bevetését a légicsapások gyakori civil áldozatai miatt. Tavaly a tartományban egy lakodalmi menetet ért csapásban tizenöten vesztették életüket.