Lejárt a kelet-ukrajnai oroszbarát fegyvereseknek adott határidő

Vágólapra másolva!
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem tudott mit kezdeni a helyzettel.
Vágólapra másolva!

Mindkét oldalon vannak halottak és sebesültek abban az ukrán különleges erők által "terroristaellenes műveletnek" nevezett akcióban, amelyet a hétvégén indítottak Kelet-Ukrajnában a nagy valószínűséggel Moszkva által támogatott fegyveres aktivisták ellen. Arszen Avakov ukrán belügyminiszter Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy a Donyeck megyei Szlovjanszkban folyó művelet közben az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) egyik embere életét vesztette, további öt pedig megsebesült, ez utóbbiak között van az SZBU terroristaellenes központjának vezetője. A "szeparatista oldalon" lévő sérültekről, halottakról nem volt pontos adata. Más források kilenc sérültről számoltak be. A belügyi tárca vezetőjének állítása szerint a szakadárok békés állampolgárokat használnak élő pajzsként a rendvédelmiekkel szemben. A mintegy 100 ezres lakosú Szlovjanszkban tudomása szerint legfeljebb ezren támogatják az épületfoglaló szakadárokat.

Kramatorszkban és több kelet-ukrajnai városban továbbra is oroszbarát szakadárok kezén vannak az önkormányzati épületek.

Mint a Krím

Szakértők szerint hasonló forgatókönyvet valósítanak meg Moszkva irányításával Kelet-Ukrajnában, mint a Krím félsziget orosz megszállásakor. Több jel mutat arra, hogy jelzés nélküli egyenruhát viselő orosz katonák irányítják a Donyeck megyei épületfoglalásokat, akik nagy valószínűséggel a Krím félszigetről szivárogtak át a kelet-ukrajnai területre. A helyi belügyi szervek tájékoztatása szerint Kramatorszkban a támadók AK100-as gépkarabélyt használtak, amely csak az orosz hadseregben van rendszeresítve.

Súlyos aggodalmának adott hangot vasárnap délután közzétett közleményében a kelet-ukrajnai fejlemények miatt az Európai Unió külügyi főképviselője, Catherine Ashton és Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár is.

ENSZ-BT

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) közben orosz kérésre ült össze vasárnap, miután Olekszandr Turcsinov ügyvezető ukrán államfő hétfő reggelig adott haladékot a közigazgatási és egyéb épületeket megszállva tartó kelet-ukrajnai oroszpárti aktivistáknak fegyvereik letételére. Vitalij Csurkin orosz ENSZ-nagykövet azt szerette volna elérni, hogy a BT-tagok szólítsák fel a kijevi vezetést, hogy ne alkalmazzon erőszakot, Jurij Szergejev ukrán ENSZ-nagykövet viszont azzal védekezett, hogy hazája ellen egy Oroszországból irányított terrorista művelet folyik, amit kormánya nem nézhet tétlenül.

A BT brit és amerikai képviselője eddig inkább Oroszország ellen szólaltak fel, utóbbi egyenesen a moszkvai vezetés szavahihetőségét kérdőjelezte meg.