A börtön sem fékezte meg a pakisztáni kannibálokat

Vágólapra másolva!
A testvérek korábban 150 holttestet faltak fel, most egy fiú fejét találták meg náluk.
Vágólapra másolva!

A kannibál testvérpárt, Arifot és Farmant 2011 áprilisában tartóztatták le, miután kiderült, hogy a helyi temetőből kiástak 150 emberi holttestet, és ettek belőlük – írja az Independent.

A pakisztáni törvények nem rendelkeznek külön a kannibalizmusról, a testvéreket a közrend fenntartására hivatkozva ítélték két év börtönre és pénzbüntetésre.

A férfiak azóta kiszabadultak, és a helyiek nagy felháborodására visszatértek szülővárosukba, Bhakkarba, de mint most kiderült, nem hagytak fel az emberevéssel. A héten a rendőrök egy rajtaütés során megtalálták egy fiú fejét a házukban, az egyik férfi, Arif bevallotta a visszaesését, őt letartóztatták, a testvérét még keresi a rendőrség.