Életfogytiglanit kapott a tűsarkúval gyilkoló nő

Vágólapra másolva!
Egy heves vita közben szúrta fejen 25-ször az élettársát a 12 centiméteres cipősarokkal.
Vágólapra másolva!

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a texasi bíróság azt az amerikai nőt, aki egy heves vita közben tűsarkú cipőjének 12 centiméter hosszú sarkával 25-ször fejen szúrta és ezzel megölte élettársát.

A 45 éves Ana Trujillo egy közös bárlátogatás után veszett össze a nála közel 15 évvel idősebb férfival, aki a houstoni egyetem - Svédországból bevándorolt - tanára és kutatója volt. A nő szerint a férfi támadt rá, lökdösni és fojtogatni kezdte, ő pedig védekezésképpen kezdte el ütni a hegyes cipősarokkal.

Az ügyészség szerint viszont szándékos gyilkosságról volt szó, amit súlyosbított az is, hogy a bíróság előtti vallomásaival a mexikói származású Trujillo megpróbálta utólagosan lejáratni áldozatának személyét, züllött, erőszakos embernek állítva be őt.

A védelem a hirtelen felindulásból elkövetett emberölés kategóriája mellett kardoskodott, és azt szerette volna elérni, hogy Trujillo mindössze kétéves börtönbüntetést kapjon. Az esküdtek azonban a tárgyalást követően gyilkosságban mondták ki bűnösnek a nőt, kiemelve az összességében halálosnak bizonyult cipősarokszúrások magas számát. Ana Trujillo még az ítélethirdetést megelőzően is azt hangoztatta, hogy szerette élettársát, és akarattal soha nem ölte volna őt meg.