Magyar és kanadai ellenőrző repülések az orosz légtérben

Vágólapra másolva!
A fegyvertelen misszióban kanadai katonák is részt vesznek.
Vágólapra másolva!

A Nyitott Égbolt Szerződés alapján fegyvertelen magyar és kanadai katonák tartanak ellenőrző repüléseket Oroszország légterében - mondta Szergej Rizskov. A nukleáris veszélyek csökkentésével foglalkozó központ vezetője szerint az ellenőrök április 7-től 12-ig egy magyar An-26-os repülőgéppel hajtják végre a megfigyeléseket. Az egyeztetett menetrend szerint orosz szakértők felügyelik, hogy a repülés és a megfigyelés a szerződésben lefektetett elvek alapján történjen.

A fegyvertelen ellenőrző repülésekről szóló megállapodást 1992-ben írta alá 27 állam Helsinkiben, és azóta további hét ország csatlakozott. Eddig több száz ellenőrző repülést hajtottak végre Vancouvertől Vlagyivosztokig. A megfigyelő repülések célja a bizalom, a biztonság és a stabilitás erősítése.