Kína repülőgép-hordozójára engedte az amerikai védelmi minisztert

Vágólapra másolva!
Az ázsia körúton tartózkodó amerikai védelmi miniszter Kínába érkezett. Bár megnézhette Peking első repülőgép-hordozóját, vendéglátóival nem mindenben értenek egyet. Chuch Hagel bejelentette, hogy az USA még két rombolót küld Japánba.
Vágólapra másolva!

Kína első és eddig egyetlen repülőgép-hordozóján, a Liaoningen járt Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter. A miniszter Tokióból érkezett tíznapos ázsiai-csendes-óceáni körútjának mostani állomására. Hagel Japánban nyilatkozva egyebek mellett azt üzente Pekingnek, hogy területi vitái közepette tartózkodjon a szomszédaival szembeni egyoldalú lépésektől. Hagel Tokióban bejelentette, az Egyesült Államok 2017-ig Aegis rakétavédelmi rendszerrel felszerelt rombolóinak számát Japánban ötről hétre növeli.

Hagel szerint "a nagyhatalmaknak nagy a felelősségük, és Kína nagyhatalom". Pekingi partnereinek hangsúlyozni kívánja az átláthatóság fontosságát, annak érdekében, hogy megelőzhetők legyenek a tévedések, félreértések és hogy csökkenjen a konfliktusok veszélye. A Pentagon főnöke ebben a beosztásában először jár Kínában, és úgy tudni, kérésére szervezték meg számára a látogatást a leginkább kiképzésre használt - 2012-ben hadrendbe állított - egykori orosz hajótestből kialakított repülőgép-hordozón. Valószínűleg ő az első külföldi vezető, aki feljutott a Liaoningre.

A hongkongi South China Morning Post című szerint Hagel tévesen keresett hasonlóságot Oroszország krími fellépése, valamint a kelet-kínai-tengeri szigeteket érintő kínai-japán területi vita között. Egyikük megjegyezte, a felvetés Washington szigorodó álláspontját tükrözi a kérdésben, ami: "veszélyes jel". Az állami Hszinhua hírügynökség Hagel érkezésére időzítve jelentetett meg kommentárját, amely felidézi a miniszter múlt heti szavait: a kínaiakat barátoknak nevezte és azt hangoztatta, hogy az USA ázsiai és csendes-óceáni jelenlétének megerősítése nem "Kína feltartóztatását célzó stratégia".

Ehhez képest, teszi hozzá a Hszinhua, az elmúlt napok üzenetei már nehezen értelmezhetők "baráti gesztusként". Hagelnek, aki a japán Nikkei című lapnak úgy nyilatkozott, hogy a Kelet-kínai-tenger feletti kínai légvédelmi azonosító övezet létrehozása provokatív volt és egyoldalú, azzal Peking csak fokozta a feszültséget a térségben. A Hszinhua szerint az övezet létrehozása összhangban van az ENSZ-alapokmánnyal és a stabilitást szolgálta, a feszültség forrása pedig Tokió azon lépése, amellyel 2012-ben államosította a Tiaojü/Szenkaku szigeteket. A kommentár szerint Tokió magabiztossága mögött az USA bátorító kijelentései is meghúzódnak.