Eltűnt maláj gép: egy kínai hajó jeleket észlelt

Vágólapra másolva!
Egyelőre ismeretlen eredetű, pulzáló jelet észlelt az eltűnt malajziai utasszállító repülőgép feketedoboza után kutató egyik kínai keresőhajó az Indiai-óceán déli részén.
Vágólapra másolva!

A Haihszün 01 nevű hajóra szerelt feketedoboz-detektor a 37,5 kiloherzes frekvencián fogta a jelet, ez megegyezik azzal. amelyen az eltűnt maláj gép feketedoboza is sugároz. Egyelőre azonban nem tudni, hogy a jel a Malaysian Airlines eltűnt Boeing 777-es repülőgépétől származik-e.

Korábbi jelentések szerint ezen a területen fehér színű, a víz felszínén lebegő tárgyakat észlelt egy kínai katonai repülőgép. Az észlelést jelentették a keresési munkálatokat összehangoló ausztrál központnak. A repülő feketedobozának akkumulátorai várhatóan hétfőn merülnek le, azután még nehezebb lesz megtalálni a gépet.

A Boeingnek március 8-án veszett nyoma, miközben 239 emberrel a fedélzetén Kuala Lumpurból Pekingbe tartott. A maláj hatóságok továbbra sem zárják ki, hogy műszaki hiba okozta a tragédiát, ugyanakkor úgy vélik, több jel - köztük a gép kommunikációjának megszűnése - arra utal, hogy az MH370-es járatot szándékosan téríthették el. Pénteken tizennégy repülőgép és kilenc hajó vett részt az óceán 217 négyzetkilométeres felületének átvizsgálásában az ausztráliai Perth-től mintegy 1700 kilométerre északnyugatra.