8.2-es földrengés volt Chilében

Vágólapra másolva!
A rengést Bolívia fővárosában is érezni lehetett. A veszély nem múlt el, akár az eddiginél is nagyobb utórengések következhetnek. 
Vágólapra másolva!

Hatalmas erejű, 8,2-es fokozatú földrengés rázta meg helyi idő szerint kedd este Chile északi részét, Iquique város térségét, de a figyelmeztetésekre rácáfolva a földmozgás következtében csak kisebb szökőár alakult; a helyi hatóságok szerint öt halottja és három súlyos sérültje van a természeti csapásnak, súlyos károk nem keletkeztek.

Az amerikai földtani intézet (USGS) szerint a földrengés fészke nagyon kis mélységben, mindössze 10 kilométerre volt a tengerfenék alatt, 99 kilométerre északnyugatra Iquique bányászvárostól. Az USGS első jelentéseiben 8,0-ra tette a földmozgás erejét.

Az első földlökést legalább kilenc kisebb utórengés követett. Földrengéskutatók nem zárják ki, hogy folytatódnak az utórengések, és akár a keddinél is erősebb földrengés is rázhatja meg a térséget.

A földrengést érezni lehetett az epicentrumtól 470 kilométerre fekvő a bolíviai fővárosban, La Pazban is, ahol 4,5 erősségű földmozgást mértek.

Háromnegyed órával az USGS bejelentése után a chilei haditengerészet közölte, hogy a cunami első hulláma már elérte az észak-chilei partszakaszt. A CNN jelentése szerint mintegy kétméteres hullámok alakultak ki a chilei és perui, de nem kizárt, hogy távolabbi partszakaszokon nagyobbak lesznek a hullámok, attól függően, hogy milyen a tengerfenék domborzata a part közelében.

Előzőleg az amerikai csendes-óceáni cunami-előrejelző központ közölte, hogy ilyen erejű földrengés következtében pusztító cunami alakulhat ki az epicentrumhoz közeli partszakaszokon, és fenyegetést jelent a távolabbi térségekre is. Az amerikai központ által kiadott cunamiriadó a latin-amerikai térség teljes csendes-óceáni partszakaszára vonatkozott, és egyelőre nem vonták vissza.