Fegyveresek elfoglalták a krími köztársaság parlamentjét

Vágólapra másolva!
Fegyveresek elfoglalták el a krími parlament épületét, orosz zászlókat lengetnek. A terület Ukrajnához tartozik, de az oroszok és a tatárok között gyakori az összetűzés.
Vágólapra másolva!

Ismeretlen egyenruhás fegyveresek elfoglalták a Krími Autonóm Köztársaság parlamentjét csütörtök reggel az ukrajnai Szimferopolban. Erről a helyi tömegtájékoztatási eszközök számoltak be Refat Csubarovra, a krími tatárok parlamentjének (medzslisz) elnökére hivatkozva. A Reuters hírügynökség viszont már arról ír, hogy orosz zászlókat lengetnek a parlamentet elfoglaló fegyveresek. Egy szemtanú szerint körülbelül 60 fegyveres foglalhatta el az épületet. A fegyveresek az orosz érdemrendeken használt, fekete-narancs színű úgynevezett György-szalagot viselnek, az épület ablakára pedig azt írták ki, hogy "a Krím félsziget Oroszországé".

Az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség jelentésében azt emelte ki, hogy az azonosító jel nélküli egyenruhát viselő fegyveresek egyelőre nem terjesztettek elő követeléseket.

A rendőrség körbevette a terület minisztertanácsának is helyet adó épületet, és lezárta a környéket.

Az ukrán belügyminiszter, Arszen Avakov azt mondta, hogy az épület környékét kordonokkal vették körbe, hogy megakadályozzák a vérontást. Szerinte "provokatőrök" foglalták el az épületet. Az intézkedéseket azért hoztuk, hogy megakadályozzuk, hogy a város központjában fegyveres összetűzés alakuljon ki – írta a Facebookon.

Az ukrajnai Krími Autonóm Köztársaságban a napokban nőtt a feszültség a múlt heti ukrán hatalomváltást (az elnököt, az oroszbarát Janukovicsot elzavarták a posztjáról, nemzetközi elfogatóparancsot adta ki ellene, új kormány állt fel) támogató krími tatárok és az azt ellenző oroszbarát csoportok között. Szerdán összecsaptak a táborok, több ezer ember feszült egymásnak.

A Krím félsziget problémás terület, itt található Oroszország legjelentősebb fekete-tengeri hadikikötője, és a lakosság jelentős része orosz. Ők szívesen látnák a területet Ukrajnától függetlenként, akár Oroszország részeként is. A radikális orosz nacionalisták által keltett helyi felszültséghez itt hozzájön még a krími tatárok ügye. A területről 1944-ben Sztálin által kitelepített tatárok folyamatosan települnek vissza, amiben Kijev is segíti őket.