Soha ennyien nem vetették még le magukat a Golden Gate hídról

Vágólapra másolva!
Szinte minden héten öngyilkos lett valaki a Golden Gate hídon 2013-ban, pedig a biciklis járőrök 118 kísérletet megakadályoztak.
Vágólapra másolva!

Szomorú év volt 2013 a kiugróan sok öngyilkosság miatt a San Franciscó-i Golden Gate híd történetében: 46-an vetették magukat a mélybe a San Franciscó-i-öböl bejárata fölött átívelő hídról. Ismét felmerült egy védőháló felszerelésének szükségessége, amely egyelőre pénzhiány miatt késlekedik.

Az illetékesek szerint a híd 1937-es átadása óta ez a legmagasabb szám egy éven belül. 2012-ben 33 öngyilkosságot jegyeztek fel, 2013-ig a legsötétebb év 1977 volt 40 vagy 41 öngyilkossal.
A Golden Gate-híd építésekor a világ legnagyobb függőhídjának számított, két pillére között 1280 méter hosszú vízfelület húzódik. A hídon hat sávon folyik a közlekedés, emellett gyalogosan és kerékpárral is át lehet rajta kelni.

Védőhálóval vissza lehetne szorítani a hídról ugrók számát, a tervek 2011-ben egy cég ötmillió dolláros hozzájárulásával el is készültek, de a megvalósításhoz szükséges több mint 60 millió dollár egyelőre hiányzik.

A háló felszerelése mellett érvel a Bridge Rail Foundation szervezet, amely figyelemmel kíséri a végzetes ugrások számát. A szervezet vezető testületének tagja, Dayna Whitmer elmondta: tisztában vannak vele, hogy a háló nem készül el a közeljövőben, "ez a legfrusztrálóbb dolog az egészben".
Az öngyilkosságok megakadályozására egyelőre kerékpáros járőrök cirkálnak folyamatosan a hídon. Éjjel-nappal legalább 2-4 járőr van szolgálatban. Ennek köszönhetően tavaly 118 öngyilkossági kísérletet sikerült megakadályozni.