Kiszabadult a piotrkówi fenevad

Vágólapra másolva!
A délkelet-lengyelországi Rzeszówban 25 éves börtönbüntetésének letöltése után kedden este szabadon engedtek egy négyszeres pedofil gyilkost. A férfit eredetileg halálra ítélték, csak közben megszűnt a halálbüntetés.
Vágólapra másolva!

Az 51 esztendős Mariusz Trynkiewicz, akit hazájában csak a piotrkówi fenevad néven emlegetnek, négy fiatal fiút erőszakolt és gyilkolt meg, amiért 1989-ben halálra ítélték. Minthogy időközben a halálbüntetést Lengyelországban is eltörölték, büntetését 25 évi börtönre változtatták. Ez járt le kedden. Többórás bizonytalanság után végül a börtön szóvivője este bejelentette, a fogoly szabad. Röviddel ezután rendőrautók sora hajtott ki az épületből.

Az illetékes bíróság még hétfőn döntött úgy, hogy Trynkiewicz szabadlábra helyezendő. Egyúttal március 3-ig elnapolta a döntést annak a beadványnak az ügyében, amelyben azt kérték, hogy minősítse a foglyot a társadalomra különösen veszélyesnek, és helyeztesse el őt egy különleges pszichiátriai intézményben, a mazóviai Gostyninben. A bíróság szerint a jogerős ítéletig egy elítélt gyilkosnak is joga van a szabadságra.

A döntés bejelentése után néhány órával újabb hír került az újságok címoldalára. A börtönigazgató arról tájékoztatta az államügyészséget, hogy az elítélt cellájában olyan rajzokat és fotómontázsokat találtak, amelyeket gyermekpornográfiának lehet minősíteni. A lengyel törvények szerint ilyen anyagok birtoklása önmagában bűncselekmény, amely öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtandó. Az államügyészség azonban kedden úgy nyilatkozott, hogy a talált anyag nem minősül gyermekpornográfiának.

"Az a benyomásom, minden eszközzel vádat akarnak emelni ellene, nehogy szabadlábra kerüljön" - jelentette ki Adam Bodnar, a lengyelországi Helsinki Emberi Jogi Alapítvány alelnöke. "Az egész ügynek egyre kevesebb köze van egy jogállam alapelveihez" - vélekedett.

Az elítélt jövőjéről hetek óta egyre élesebb hangvételű viták zajlanak. Egy Facebook-oldalon ezrek követelték, a megölt gyermekek családjainak nevében is, hogy védjék meg a társadalmat a pedofil gyilkostól. A Wirtualna Polska internetes újság közvélemény-kutatásán a megkérdezettek 73 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem kerülhet szabadlábra.

Teresa Gens törvényszéki pszichológus, aki másfél évig vizsgálta az elítéltet, meg van győződve arról, hogy a férfi időzített bomba lesz szabadlábon. "Olyan a személyisége, mint egy kaméleonnak" - mondta az RMF kereskedelmi rádiónak nyilatkozva. Az átlagosnál intelligensebb ember, könnyen meg tudja nyerni újabb potenciális áldozatok rokonszenvét. Száz százalékra tette az elítélt visszaesésének esélyét.

Ugyanakkor Trynkiewicz szabadlábon sem lesz szabad. Bartlomiej Sienkiewicz belügyminiszter kedden bejelentette, hogy átfogó rendőri védelem alá helyezik, saját és mások biztonsága érdekében. A gyilkos címére már halálos fenyegetések érkeztek. Ügyvédje, Marcin Lewandowski szerint komolyan kell venni ezeket a fenyegetéseket.