Vilmos herceg elment vadászni, majd felszólított a vadállatok megóvására

vilmos herceg vadászat brit orrszarvú
A brit Vilmos herceg egy ötéves feketeorrszarvút etet egy kenti állatkertben 2012 júniusában
Vágólapra másolva!
Nem volt túl szerencsés az időzítés.
Vágólapra másolva!

Szerencsétlen időzítésnek nevezik Vilmos Cambridge-i herceg lépését, aki alig hogy elment vadászni Spanyolországba, egy napra rá kiadott egy felhívást a vadállatok megóvásáért.

Vilmos vasárnap apjával, Károly herceggel közösen ad ki videós közleményt, amelyben a veszélyeztetett állatfajok – mint a tigris, az orrszarvú, az elefánt – megmentésére szólítanak fel, egyúttal bejelentik, hogy Vilmos vezetésével feláll egy új környezetvédő szervezet is United Wildlife néven. A közleményt számos – kínai, arab, szuahéli - nyelven felolvasták.

Régóta szívén viseli az orrszarvúk sorsát Vilmos herceg (itt épp egy fekete orrszarvút etet Kenyában 201-ben) Forrás: AFP/Chris Jackson

A spanyolországi vadászaton, ahol vaddisznóra és szarvasra lőnek, Harry herceg is elkíséri bátyját. A brit királyi család egyik szóvivője közölte, a herceg évek óta elkötelezett híva a veszélyeztetett fajok megmentésének, és „fáradhatatlanul kampányol az orrszarvútülök és az elefántagyar miatti orvvadászat ellen”. A BBC brit csatorna uralkodói családdal foglakozó tudósítója szerint n nyilvánvaló, hogy a hercegi vadászat messze nem orvvadászat, de a két dolog "legalábbis rosszul lett időzítve”.

A még novemberben rögzített üzenetben arról is beszélnek, hogy tavaly több mint 30 ezer elefántot gyilkoltak meg az agyarukért, és az elmúlt 10 évben az afrikai elefántok 62 százaléka veszett oda, és ha ez így folytatódik, tíz év múlva nem marad egy sem.

Kövessen minket a Facebookon is!